Pintér Sándor: A honvédség mellett a büntetés-végrehajtás dolgozói és elítéltek is részt vesznek az árvíz elleni védekezésben

Az árvíz elleni védekezésre való felkészülés szintje az egész ország területén elérte a száz százalékot – jelentette ki a belügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Pintér Sándor közölte: az intézkedések lehetővé teszik, hogy medrében tartsák a Dunát. Ugyanakkor más folyók esetében, lehetséges megoldásként ideiglenes víztározókba engedik a vizet annak érdekében, hogy megvédjék a lakosság testi épségét és javait.

A védekezésben a vízügyi igazgatóságok mellett részt vesz a honvédség, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az önkormányzatok, és készültségben van a mentőszolgálat is

– sorolta a tárcavezető.

Ismertette: Orbán Viktor miniszterelnök elrendelte egy operatív törzs létrehozását. A védekezési feladatok irányítása pedig a belügyminiszter feladata, ezért Pintér Sándor minden külföldi útját lemondta.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a Boris ciklon az elmúlt napokban jelentős károkat okozott Európában. Ausztriában elöntötte a víz az alacsonyan fekvő lakóterületeket és Bécset is.

Ebben a helyzetben hozták létre az operatív törzset, amelynek szakmai hátterét az Országos Vízügyi Főigazgatóság adja; a szervezés irányítása a katasztrófavédelem feladata.

Részt vesz a munkájában 12 ezer fővel és megfelelő technikai eszközökkel – a többi között helikopterekkel – a honvédség, a büntetés-végrehajtás hivatásos állománya és önként jelentkező elítéltek is

– közölte a belügyminiszter.

Hozzátette: a rendőrség garantálja a közbiztonságot, őrzi az esetlegesen elhagyott településeket, illetve az Országos Mentőszolgálat minden érintett területen kiemelt szolgálatot lát el, továbbá az illetékes kórházakban biztosított a vérellátás és a műtői kapacitás.

Hozzátette, reményei szerint ezek az intézkedések lehetővé teszik, hogy medrében tartsák a Dunát és a mellékfolyókat. Amennyiben ez nem lehetséges, az ideiglenes tározókba engedik a vizet annak érdekében, hogy lakott területet ne érjen el az ár – fűzte hozzá Pintér Sándor.

A miniszter arra kérte az önkormányzatokat, hogy hozzák létre a védelmi bizottságokat. A védekezéshez szükséges eszközöket az operatív törzs biztosítja, legyen az homokzsák vagy gépjármű – jelezte.

Ugyanakkor önkéntesek jelentkezését is várják a védekezéshez. Az interneten fogják közzétenni, hogy hol és milyen munkára jelentkezhet az, aki segíteni kívánja a védekezést

– mondta Pintér Sándor

A belügyminiszter arról is beszámolt, hogy a következő napokban az éjszakai adatok alapján hajnalonként összesítik az eredményeket a védekezést irányítók. Ez alapján határozzák meg a következő nap feladatait, erről pedig mindennap reggel 9 órakor sajtótájékoztatót tartanak Rétvári Bencének, a tárca parlamenti államtitkárának részvételével.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszél az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a budapesti Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban 2024. szeptember 16-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta:

szakmai, logisztikai, tárgyi, anyagi segítséget nyújt az állam az árvíz ellen védekező önkormányzatoknak.

Ismertette: minden védekező település számára többrétű segítséget nyújt az állam. Egyrészt minden településen van a vízügy részéről egy széles körű árvízvédekezési ismeretekkel rendelkező műszaki vezető, aki segít kijelölni a védvonalakat, és megszervezni a védekezést.

Másrészt minden településen van egy összekötő a katasztrófavédelemtől a felmerülő tárgyi igények, például homok, homokzsák, gépek biztosítására.

Emellett a települések a védekezésre fordított összegeket később igényelhetik a vis maior alapból.

Hozzátette: az önkormányzati védvonalakon az önkormányzatok szervezik a védekezést, az állami védvonalakon pedig az Országos Vízügyi Főigazgatóság, tehát az állam, így „teljes a védekezésünk”.

„Arra fogunk törekedni, hogy mire az árhullám ideérkezik, mindenki biztonságban legyen”

– fogalmazott Rétvári Bence.

Láng István országos vízügyi főigazgató hangsúlyozta: a Duna és a Lajta vízgyűjtőjén szélsőséges árhullámokat okozott az erős csapadéktevékenység.

Elmondta, hogy

a Lajtán rekordszintű vagy rekordközeli árvíz várható, ezért kedden nagy valószínűséggel szükségtározót nyitnak Mosonmagyaróvár felett. A két Lajta közötti mezőgazdasági területre 140 hektáron fogják kiengedni a vizet, hogy a város terhelését csökkentsék

– magyarázta.

A főigazgató úgy folytatta: a Dunán várhatóan másodpercenkénti 10 ezer köbméteres tetőzéssel fog belépni az árhullám az országba.

A szigetközi szakaszon rekordközeli vízszintek várhatók, de ez szerencsére nem érint lakott területeket – ismertette, kiemelve: az árvízi töltések biztonságának garantálása állami feladat.

Láng István tájékoztatása szerint

a Duna szerdán a Szigetközben Nagybajcson tetőzik, csütörtökön és pénteken Komárom-Esztergom térségében, szombaton és vasárnap pedig Budapesten.

A vízszint várhatóan 30-40 centiméterrel a 2013-as szint alatt marad, de a rakpartokat valószínűleg sokáig lezárva fogják tartani – fűzte hozzá.

A főigazgató kitért arra is, hogy az állam „besegít a településeknek a védekezésbe”: a vízügyi szakszolgálat minden önkormányzatnak műszaki irányítókat biztosít.

Jelezte, hogy az árhullám várhatóan jövő hétvégén hagyja el Magyarországot.

Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója közölte: valamennyi vármegyénél, illetve az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon is megkezdték működésüket a védekezést irányító operatív törzsek.

Az elmúlt napokban 28 településen biztosítottak összekötőket a védelmi munkálatokkal kapcsolatban az önkormányzatoknak – mondta, hozzátéve: az árhullám levonulását drónokkal is tudják követni.

Góra Zoltán kijelentette: a katasztrófavédelem felkészült a feladatokra és mindent megtesz annak érdekében, hogy az árvíz a medrekben maradjon.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb