Semjén Zsolt: Menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya – Frissítve

Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek – mint mondta – „az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták”.

Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szombati budapesti konferenciáján úgy fogalmazott: ami visszataszító, az visszataszító, ami védhetetlen, az védhetetlen, a súlyos bűn az súlyos bűn, és ezt nem kell azzal relativizálni, hogy az egyházban az ilyen események töredékei a világban hasonló intézményekben előforduló bűnöknek.

Egyik bűn sem elfogadható, botrányos és súlyosan árt az egyháznak

– jelentette ki.


Hirdetés

Az is fontos, hogy reflektáljanak erre – folytatta – , hogy ne hallgassanak szemérmesen: először is el kell ismerni, hogy ami szörnyű, az szörnyű, ami visszataszító, az visszataszító és ami védhetetlen, az védhetetlen.

Semjén Zsolt ugyanakkor felvetette, az egyház ellenségeinek és kritikusainak, akik a gender-ideológiát propagálják, nem azt kellene mondani, hogy „welcome to the club”?

A KDNP elnöke úgy fogalmazott:

visszataszító a kettős élet, a szemforgatás, mindez súlyos bűn.

Ennél már csak egy súlyosabb bűn van, ha valaki erre még büszke is. Amikor a saját, deviáns élethelyzetéből politikai ideológiát csinál és el is nevezi büszkeségnek. A legnagyobb bűn, ami létezik, ha a valaki a rosszat jónak mondja és a jót rossznak – fogalmazott, aláhúzva, itt van a „vízválasztó”.

Kitért arra is, hogy az egyház nem a szentek egyháza, hanem a bűnösöké is.

Az egyház azért szent, mert Jézus Krisztus szent, és nem azért, mert minden egyes tagja szent.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyházat minden időben ékesítik a szentek.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott:

a Pitagorasz-tétel akkor is igaz, ha matektanár alkoholista. Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös.

A KDNP elnöke beszélt arról is, hogy a magyar állam egészének és minden részének feladata identitásunk, a keresztény civilizáció védelme, és ezt rögzítették Magyarország alaptörvényében is.

Rámutatott: Magyarországon az állam és egyház egymástól elválasztva működik. Az egyházak közhatalmi funkciót nem gyakorolnak, az állam pedig nem avatkozik szakrális kérdésekbe.

Kiemelte:

az állam és egyház elválasztása ugyanakkor nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását. Egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a magyar hazának. A járható út a kettő harmonikus együttműködése az egész társadalom javára

– mondta.

A magyar egyházpolitikai modell lényege az állam és egyház együttműködése a társadalom egészének javára – fejtette ki, hozzátéve: állam és egyház kapcsolatában alá-fölé rendelés nem fogadható el, csak szigorú egymás mellé rendelés, és Magyarországon ez meg is valósul.

Kitért arra is, hogy az a felfogás, hogy az egyház tartson egyenlő távolságot a különböző politikai felfogásoktól, teljes félreértés, mert nem az egyház „mozog” a pártokhoz képest, hanem fordítva, a pártok az egyházhoz képest, és az egyház annyiban működik együtt, amennyiben az adott párt keresztény értékeket képvisel.

A kereszténydemokraták nem azt várják, hogy az egyház közel álljon hozzájuk, hanem ők vállalják, hogy igyekeznek képviselni az egyház társadalmi tanítását, ezáltal közel állnak az egyházhoz

– mutatott rá Semjén Zsolt.

Szerinte ha kétségbe lehet vonni az egyház társadalmi tanítását, akkor a keresztény értékeket képviselő politikai pártnak nincs közéleti legitimitása. Ha pedig őket ki lehet szorítani, akkor nincs aki megjelenítse az egyház társadalmi tanítását és az egyház visszaszorul a sekrestyébe – húzta alá.

Szólt arról is, hogy aki politikai szerepet vállal, a közéletben részt vesz, annak tisztességesnek és hatékonynak kell lennie. Ha valaki nem tisztességes, akkor az erkölcsi stiklik nem csupán a pártjának vagy magának okoznak kárt, hanem a kereszténységnek, az evangélium hirdetésének is.

Megjegyezte ugyanakkor: ha valakit támadnak, nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem tisztességes, hanem azt, hogy olyan hatékonyan képviseli a keresztény értékeket és érdekeket, hogy érdemes őt támadnia az egyházellenes erőknek.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében kiemelte: a kereszténység, mint az egész kontinens közös öröksége az elmúlt két évezredben, iránymutató számunkra.

Az emberek egy része nem vesz tudomást a keresztényekről vagy egyenesen ellenük van

– tette hozzá, és kitért a keresztények üldöztetésére, az eltüntetett köztéri keresztekre Nyugat-Európa-szerte.

Hangsúlyozta: ha a keresztények, a keresztény értelmiségiek nem lennének, a világ végképp utat veszítene. Olyan világ jönne, ahol minden megengedett, ahol nincs morális iránytű, elmosódik a határ jó és rossz között – vélekedett.

Azok az alapértékek, amelyek egykor naggyá tették Európát, mára kiveszőben vannak, a család, a nemzet, a kereszténység emlegetése szinte szitokszónak számít. Kitért arra is, hogy Magyarország ebben a viharban állja a sarat és mint azt tette századokon keresztül, ma is védi a keresztény értékeket, a klasszikus európai életmódot, kultúrát.

Számukra a család mindennek az alapegysége, enélkül nincsenek erős közösségek, együttműködő nemzetek sem

– szögezte le Jakab István.

Zachar Péter Krisztián, a KÉSZ társelnöke a szervezet elmúlt 35 évét tekintette át, kiemelve, hogy az alapítóatyák üzenete 35 év után is világos és élénken él, és a küldetésük, a keresztény közösségépítés azóta sem változott.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb