Tóth Tamás atya: A Magyar Katolikus Egyház mindig is kiemelt feladatának tekintette az elesettek, betegek támogatását

A Magyar Katolikus Egyház mindig is kiemelt feladatának tekintette az elesettek, betegek támogatását. A rendszerváltást követően, felismerve a modern kor egyik legnagyobb társadalmi kihívását, aktívan elkezdhetett a szenvedélybetegekkel foglalkozni – erre hívta fel a figyelmet Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, aki a magyar püspökök testületének köszönetét tolmácsolta a megjelenteknek Leányváron, ahol csütörtökön ünnepelték a szenvedélybetegek gyógyítását végző Hivatásőrző Ház alapításának 20. évfordulóját.

Az MKPK Sajtószolgálata által szerkesztőségünknek csütörtökön megküldött közleményben írtak szerint Tóth Tamás köszöntőjében kiemelte: a ház alapítói felismerték, hogy

„a szenvedélybetegségek minden közösségben jelen vannak. Egy egészséges közösség pedig kell, hogy tudjon segíteni bajba jutott tagjain. E felismerés következtében hozták létre a Pilis ölelésében a Hivatásőrző Házat”.

A leányvári intézmény két évtizede segíti a szenvedélybetegek felépülését, társadalomba történő reintegrációját – írták a közleményben.


Hirdetés
Húsz éve alapították a szenvedélybetegek gyógyítását végző leányvári Hivatásőrző Házat. Forrás: katolikus.hu/Hivatásőrző Ház

Az immár a Katolikus Szeretetszolgálat keretein belül működő intézményben családias környezetben, magas színvonalú szakmai munka mellett gyógyulhatnak a bentlakók, testileg és lelkileg egyaránt. A Hivatásőrző Ház a legmodernebb szakmai ismereteket ötvözi a Katolikus Egyház egyetemes értékeivel. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet az utógondozásra, továbbá a lakók családjának, környezetének támogatására – részletezték.

Az MKPK fenntartásában mára egy több intézményből álló, hatékony és eredményes hálózat épült ki a szenvedélybetegek egyházi támogatására. Az MKPK karitatív intézményei közül kerek évfordulót ünnepel idén a Katolikus Karitász budapesti RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata is. A 30. évfordulóját ünneplő Szolgálat célja a szenvedélybetegek minél szélesebb körben való elérése, a változás elindítása és segítése, a szerhasználat, valamint járulékos ártalmainak csökkentése. Az intézmény keretein belül lehetőség van részt venni segítő beszélgetésen, pszichológussal, illetve pszichiáterrel való konzultáción, pár- és családterápián. Folyamatosan lehet csatlakozni a szenvedélybetegek hozzátartozóinak csoportjához, a szerencsejáték-függők, valamint a Gamma Gt. alkoholisták önsegítő csoportjához. Rendszeresen indul alkotásterápiás, gyászfeldolgozó és dohányzásról való leszokást segítő csoport is. A RÉV minden programja ingyenes és a budapesti helyszín mellett az ország számos pontján várják a klienseket – ismertették a közleményben.

Az MKPK fenntartásában működő, szenvedélybeteggel foglalkozó intézmények és az ott dolgozó szakemberek bizalommal fogadnak bárkit, aki hozzájuk fordul – írták.

Forrás:
MKPK Sajtószolgálata
'Fel a tetejéhez' gomb