Látványosan megnőtt a tinédzserek és a fiatal felnőttek keresztelőinek száma Franciaországban

Az adatok azt tükrözik, hogy az elmúlt bő egy évtizedben Franciaországban drasztikusan, a felére csökkent a keresztelők száma. 2000-ben szinte pontosan 400 ezer keresztelés történt, amely 2019-re 204 304-re esett vissza. Ehhez képest az idén örömteli és egyben hihetetlen fordulat állt be a tinédzserek és a fiatal felnőttek keresztelőinek számában.

„Ez már nem felzárkózás, hanem tendencia” – vélte Catherine Chevalier, a nemzeti katekézis és katekumenátus (CEF) igazgatója. A 68 egyházmegyéből származó adatok szerint a tinédzserek körében átlagosan 50 százalékkal nőtt a keresztelésre jelentkezők száma. Az igazgató ezt azzal magyarázta, hogy az ifjabb korosztálynak egyre nagyobb az igénye a valódi kapcsolatokra és a testvériességre.

Ami az idén megkeresztelkedő fiatal felnőtteket illeti, náluk is nőtt ez az igény, habár kisebb mértékben, mint a tinédzsereknél. 36 százalékuk 18 és 25 év közötti életkorú. 62 százalékban nők, 38 százalékban férfiak. Közel egyharmaduk vidéken él, és 60 százalékuk keresztény hagyományokkal rendelkező családban nőtt fel. De ami igen érdekes: közel egynegyedük korábban nem is volt vallásos.

Egy másik, nemrég megjelent cikkben a Libération bemutatta a 21 éves Claire-t, aki a helyi egyetem hallgatója. „Nehéz időszakom volt a második évem végén” – mondta az újságírónak a mise végén. „Az egyik éjjel Istennel álmodtam és reggelre sokkal jobban voltam. Elmeséltem ezt egy barátomnak, aki elvitt egy misére. Imádtam. A katolikus egyházhoz való csatlakozás teljesen természetesnek tűnt számomra. Olyan sok fiatal gyűlt össze ugyanazon a helyen, hogy az meglepett. Amikor láttam, hogy több százan vannak, csak annyit tudtam mondani: hűha!”

Claire a katekumenátusát (a pogányságból vagy a zsidóságból megtérő felnőttek keresztségre felkészítő intézménye) a párizsi Szentháromság templomában kezdte el az Emmanuel közösségben, majd a Lille-i Saint Etienne templomban fejezte be.

Arra a kérdésre, hogy a megtérése óta jobban van-e, óvatosan felel. „Isten nem közvetlenül adja meg a válaszokat, de óriási segítséget adott nekem, hogy rátérjek a helyes útra. Az egyház megmutatta nekem azokat az értékeket, amelyeket el kell fogadnom, hogy jobban érezzem magam.” Claire-t egyébként olyan szülők nevelték fel akik ateistának tartották magukat.

Benoist de Sinety plébános meg van arról győződve, hogy a fiatalok tömeges keresztelkedése nem más, mint reakció a gazdasági erőszakra és a világ bizonytalanságaira. „Sok fiatal kimondottan szegény vagy szerény háttérrel rendelkezik, ami korábban nem volt így”- mondta. Majd hozzátette:

„Azért jönnek az egyházba, hogy keressenek valamit, amitől erőt, magabiztosságot és nagyobb vágyat remélnek a cselekvésre. Amikor megtapasztalják a hitet, hirtelen megtapasztalnak valamit, ami túlmutat rajtuk. Azt mondják maguknak: törékenyebbek vagyunk mint azt képzeltük. Mivel a fogyasztói társadalom nem biztosítja számukra a szükséges vigasztalást, azt máshol keresik.”

Ezt erősíti meg Godefroy Sibé-Donzel, egy 30 éves színész és sportedző is, aki 29 éves korában keresztelkedett meg: „Észrevettem, hogy gyakran a szenvedés pillanatai után kerültem legközelebb Istenhez. Éreztem a segítségét.” Thomas, aki a digitális és kulturális örökség menedzsmentjéből és népszerűsítéséből szerzett mesteri fokozatot, öt éve jár a káplánságra, és hasonlóan gondolkodik. „Egy kis üresség után visszatértem a valláshoz, hogy részt vegyek olyan dolgokban, amelyeknek értelme van. Megtaláltam az imádkozás módját, amely egyedülálló volt számomra, de az értékeket és a megértést is, amit régóta kerestem.”

A címlapkép illusztráció. Fotó forrása: Freepik

Forrás:
Liberation
'Fel a tetejéhez' gomb