Idén is csatlakozik a KDNP az Ökumenikus Segélyszervezet tanévkezdési akciójához

Az idei évben is csatlakozik a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt elnevezésű adománygyűjtéséhez, a kisebbik kormánypárt frakciójának ajándékait Semjén Zsolt pártelnök és Simicskó István frakcióvezető adta át csütörtökön Budapesten.

Semjén Zsolt Jézus Krisztust idézve úgy fogalmazott,

nagyobb boldogság adni, mint kapni„.

Az is gazdagodik, értékesebb emberré válik, aki adja az adományt és segít egy embertársának, és jó annak is, aki kapja, jelen esteben a gyerekek, a tanulók – mondta.


Hirdetés

Kiemelte a segélyszervezetek működésének fontosságát, és rámutatott: rájuk az állami, önkormányzati intézményrendszer működése mellett is nagy szükség van.

A karitatív szervezetek jelentősége a fizikai segítségnyújtáson túl abban is áll, hogy emberi szót, személyes kapcsolatot tudnak adni. Soha nem lehet nélkülözni a segélyszervezeteket, mert ezt a személyes pluszt semmilyen más intézmény nem tudja biztosítani – hangsúlyozta.

A gyerekek, akik kapják az adományt, sokszor nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is nehezebb helyzetben vannak, és az, hogy mások számára fontosak, megtartó erőt jelenthet számára

– tette hozzá.

Nem tudhatjuk azt sem, milyen életutat indít el egy-egy ilyen adomány: lehet, hogy ezzel a füzettel és tollal egy új József Attilát , vagy a kockás füzettel egy új Nobel-díjas matematikust segítenek – jegyezte meg.

A pártelnök megköszönte, hogy a segélyszervezet idén is gondol a határon túli gyermekekre, és segíti a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai diákok beiskolázását. Egy nemzethez tartozunk, rájuk is gondolunk – fogalmazott.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: ötödik alkalommal csatlakoznak az adománygyűjtéshez, hogy a nehéz helyzetben lévő családok tanévkezdését segítsék többek között tanszer- és füzetcsomagokkal, iskolatáskákkal.

A KDNP és frakciója mindig is törekedett arra, hogy emberközpontú, keresztényszociális politikát folytasson – hangsúlyozta, felidézve, hogy történelmi gyökerek is erre predesztinálnak.

Örömmel segítik a segélyszervezet munkáját most tanévkezdéskor és máskor is – jelezte a frakcióvezető, aki szintén aláhúzta: szükség van a karitatív munkát végző segélyszervezetekre.

A politikus a KDNP legfontosabb céljának nevezte a jövőre nézve is, hogy a családokon segítsenek és a keresztény értékrendet megerősítsék.

Hangsúlyozta, a kormány az elmúlt 14 évben számos családpolitikai intézkedést hozott a magyar családok megsegítése érdekében.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetet mondott az ajándékokért, és arról beszélt, hogy egységcsomagokat állítanak össze a tanévkezdésre, kétezer iskolatáskát szeretnének megtölteni.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb