Sylvester Stallone megdöbbentő vallomása: azért élek, mert anyámnak nem sikerült elvetetnie

Sylvester Stallone, a Rocky sztárja és írója nemrég sokkoló vallomást tett a lányai által készített podcast műsorban, amikor arról beszélt, az anyja megpróbálta elvetetni őt.

Stallone lányai, Sophia és Sistine Unwaxed című podcastjukban készítettek interjút édesapjukkal a „Sly” című dokumentumfilm kapcsán, amely Stallone élettörténetét meséli el. A sztár ekkor kezdett el mesélni gyermekkoráról egy olyan családban, ahol „mindenki rendkívül elégedetlen volt önmagával”.

Mint mondta, édesanyja és édesapja „nem voltak valódi szülők”, egyszerűen nem érdekelte őket a gyereknevelés. A férfi lánya, Sistine arról is beszélt, hogy feltűnt neki a dokumentumfilmben, ahogy Stallone megemlíti, hogy az anyja ideges lett, amikor kiderült, hogy várandós vele. Ezután rákérdezett, hogy a szupersztár érezte-e kiskorában hogy nemkívánt gyerek.

Sly egy kicsit tétovázott, hogy megossza-e a történetet, de végül elmesélte, hogy az anyja rendszeresen azt mondta neki, hogy az egyetlen ok, amiért itt van, az az, hogy „nem vált be a kampó.” Azt is mondta neki, hogy ha tényleg „valami baj lett volna az agyával”, egy otthagyta volna a nyitott ablaknál, hogy halálra fagyjon, „ezzel úgyis csak szívességet tett volna neki.”


Hirdetés

A történet láthatóan sokkolta a filmsztár lányait, akik pár pillanatig csak szótlanul meredtek rá, amíg Stallone így folytatta: „Már-már azt hittem, viccel”. A lánya, Sophia végül megtörte a csendet, megjegyezve, hogy „milyen anya mond ilyet a gyermekének?”

A lányok ezután rákérdeztek, miért nem osztotta meg az édesanyja által átlét abúzust a dokumentumfilmjében, mire a világsztár csak annyit mondott, véleménye szerint ez „túl sok lett volna a közönségnek.”

Stallone nem az első híresség, aki arról beszél, hogy nem sok híja volt annak, hogy abortálják. Jack Nicholson például akkor fogant, amikor az édesanyja mindössze 17 éves volt, ezért a nagyszülei nevelték fel, amit ő felnőttként tudott csak meg, addig azt hitte, az anyja a nővére. Nicholson ezért nem támogatja az abortuszt, mint mondja, „nincs joga mást gondolni, hiszen hálás az életéért.”

Cristiano Ronaldót is majdnem elvetette az édesanyja, ő is nyilatkozott erről az Eurosportnak: „Isten nem akarta, hogy ez megtörténjen, és áldott vagyok, hogy nem ért el ez a büntetés.”

Andrea Bocelli operaénekes hasonló történetet mesélt el hallgatóságának egy édesanyáról, akit kényszeríteni akartak az abortuszra, mert születendő gyermeke fogyatékos lesz, de ő végül másképp döntött.

„Az a nő az anyám volt, és én voltam az a gyerek. Lehet, hogy részrehajló vagyok, de szerintem helyesen döntött” – mondta Bocelli, megjegyezve, hogy tanúságtétele remélhetőleg segíthet azoknak a nőknek, akik hasonló helyzettel küzdenek.

Forrás:
Lifenews.com
'Fel a tetejéhez' gomb