Ungváry Zsolt: „Tiszta szívvel betörök” – az irodalom félreértelmezése (Novella)
A professzor szúrós szemmel mérte végig az ifjút, aki dacosan állta a pillantását, nem hajtotta le a fejét.
– Nos, fiatalember – kezdte, de a másik a szavába vágott.
– Kollégának szokták szólítani a hallgatókat.
A professzor összeráncolta a homlokát.
– Erre még visszatérünk. – Zsebéből papírlapot húzott elő, gondosan széthajtogatta, és odatolta az egyetemista elé. – Ez micsoda?
– Egy vers. Hogy került önhöz?
– Felháborodottan hozták nekem tanárok, diákok, sőt néhányan az utcáról jöttek be lobogtatva ezt a szennyet… Ezt maga írta, Attila?
– Én. Költő vagyok. Verset írtam.
A professzor felkacagott.
– Még hogy költő! – Aztán megint elkomorult. – Én szeretem a verseket. Olvasok is, sokat. De ez nem vers. – Maga elé húzta a papírlapot. – Se istenem, se hazám, se csókom, se szeretőm…
– Van dallama… – védte, s mintha a szája sarkában büszkeség csillant volna. Ez tovább bőszítette az ősz urat.
– Az még csak hagyján, de ez itt… Ez védhetetlen. „Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.” Elmebeteg maga, fiam? Bűnöző? Mi az, hogy betör és gyilkol? Maga akar tanítani? Ha ezt meglátja egy szülő, hogy a gyerekének a tanára ilyet írt… Micsoda szégyent hoz ránk, az egyetemre, egész Szegedre!
– Kérem, Horger úr, ez vers. Irodalom. Ön mindent szó szerint értelmez? Ismeri professzor úr Swiftnek a Szerény javaslat című esszéjét? Arról szól, hogy a szegény, sokgyerekes ír családok nehézségein úgy lehetne segíteni, hogy az egyéves gyermekeket eladják táplálékul a jómódú elitnek. Igen zamatos, és ha nagyobb vendégség érkezett, egy gyermekből két fogás is jut körettel, salátával.
– Micsoda barbárság!
– Pontosan. Swift ír volt, fájt neki a népe szegénysége, kiszolgáltatottsága, erre akarta felhívni a figyelmet ilyen szatirikus, brutális képekkel. Ha ezt szó szerint értelmezik, nyilván börtönbe vagy bolondok házába kell zárni. De Swift nem bűnöző volt vagy elmeháborodott, hanem zseniális író.
– Vagyis Ön azt állítja, hogy nem kíván betörni, sem embert ölni?
– Hát persze, minek néz engem, professzor úr. Szegény diák vagyok, amikor ezt írtam, harmadnapja nem ettem, a végsőkig kétségbeestem. Arról szól a vers, hogy ha nem javítunk a társadalom helyzetén, a fiatalok nem látnak más kiutat, mint a züllést. Bűnözést, kábítószert… Egy egész generáció fog fellázadni. Nem a hír hozóját kell megbüntetni, hanem a problémát megoldani.
Horger Antal levette a szemüvegét, megvakarta az orra tövét.
– Nézze, tegyük fel, hogy én értem, amit mond. De nem mellékelhetünk minden vers mellé kétoldalas elemzést. Ezt ki fogják ragadni a szövegkörnyezetéből, tele lesz vele a sajtó, hogy a szegedi egyetem tanárszakos hallgatója betörésre és gyilkosságra készül. A torkomnak fogják nyomni a kést – persze, képletesen, én is tudom, mi az a metafora, nyelvészprofesszor vagyok, vagy mi a szösz –, és követelni fogják, hogy rúgjam ki magát.
– Nem, mert az emberek elolvassák az egész költeményt, és megértik, miről szól…
– Úristen, fiatalember, hol él maga? Az emberek többsége sosem fog megérteni egy bonyolultabb irodalmi szöveget. Szerencsére nem is jutnak hozzá…
– De igen. Lesz kor, amikor bárki bármit elolvashat. És sokkal többen végeznek majd egyetemet, mint manapság… A társadalom nagy százalékának lesz diplomája.
– Az lehet, de eszet nem tudnak adni nekik. Olvasnak, de nem értenek. Ha meglátnak egy-egy ilyen szót, szókapcsolatot, jelzőt, attól felbőszülnek, kivetkőznek emberi mivoltukból. Azért nem lehet ilyen szövegeket megjelentetni.
– Éppen azért kell. Hogy szoktassuk, műveljük az embereket az iróniára, a szürreálisra, az abszurdra, a jelképekre.
– Ön még nagyon fiatal, ha ezt gondolja. Van, akiket nem lehet művelni.
– De ha elmagyarázom…
– Nem lehet. Nem fogják érteni a magyarázatot sem, a szöveg kikerül a versolvasók szűk köréből, és olyanok ítélkeznek majd, akik azt sem tudják, mi a metafora, mi az abszurd, a szürreális, mi az irónia…
– Akkor ezek után csak együgyű, egyszerű kis klapanciákat írjunk, amit nem ért félre senki? „Egyszerű és tiszta nóta, / Gólyafészek, háztető – / Nincsen benne semmi, ámde / Az legalább érthető.” Ennek meg mi értelme?
– Nézze, Attila, ez nem verselemző szimpózium. Aki tiszta szívvel be akar törni, az, míg én élek, nem lesz tanár ebben az országban. Végeztem!
A fiatalember felállt. Amikor kilépett az ajtón, ökölbe szorított kézzel arra gondolt: „Én egész népemet fogom…”, de aztán feje lehorgadt, befordult a szárszói állomáson, és befeküdt a vonat alá.
