Jól látszanak a Wilkommenskultur „eredményei”

Miközben Magyarországon emberek százezrei ünnepelték négy napon keresztül békében, biztonságban, a legkisebb félelemérzet nélkül az államalapítás ünnepét, addig Németországban egy kisvárosi fesztiválon szír migráns késelt válogatás nélkül szerinte „hitetleneket”, vagyis keresztényeket.

Pedig az emberek ott sem akartak mást, mint Budapesten, Győrben, Szolnokon, vagy Nyíregyházán. Jól érezni magukat, kikapcsolódni kicsit a mindennapokból egy helyi fesztiválon. Csakhogy ami Magyarországon több százezer embernek sikerült is, az Németországban rémálommá vált és tragédiába fulladt. Egy terrorista ugyanis válogatás nélkül késelt meg embereket, hármat közülük megölve és többeket megsebesítve. Ami a gyorshírek megérkezése után történt, az sajnos borítékolható volt. A támadást magára vállalta az Iszlám Állam és a terrorszervezet elmondása szerint a merénylet a palesztinai és mindenütt élő muszlimokért való bosszú volt. A férfi pedig hamarosan feladta magát. Hamar kiderült róla, hogy 2022-ben, menedékkérőként érkezett Németországba és elmondása szerint minél több hitetlent akart megölni. Hogy 2022-es megérkezése után mi történt, arról egyelőre több információ is kering a sajtóban. Az egyik német lap úgy tudja, hogy különleges védelmet kapott, miközben egy másik azt írja: miután kiderült, hogy nem jogosult a menedékkérelemre, megpróbálták kitoloncolni, azonban nyoma veszett. Bármelyik is az igazság,

jól mutatja a német menekültügyi rendszer totális csődjét.

Egyszerűen annyi bevándorló érkezett olyan rövid idő alatt Európa legnagyobb és legerősebb országába, hogy az még egy jól szervezettnek tűnő államaparátus és közigazgatás számára is megoldhatatlan feladatot jelent. Nem beszélve a bűnüldöző szervekről és a hatóságokról, amelyeknek arra sincs hatékony eszközük, hogy megtalálják és kitoloncolják az országban tartózkodásra nem jogosultakat. Arra pedig már végképp nincsen energiájuk, hogy megmondják róluk, hogy veszélyt jelentenek-e a német társadalomra, vagy sem. Ennek megfelelően biztonságpolitikai szakértők elmondása szerint


Hirdetés

akár több ezer potenciális terrorista is sétálgathat a német városokban, amelyektől az állam egyszerűen nem tudja megvédeni a polgárait.

Márpedig milyen állam az, amelyik nem képes alapvető nemzetbiztonsági érdekének, vagyis a saját polgárai megvédésének a garantálására? Persze a probléma nem csak Németországban létezik. Hasonló a helyzet Franciaországban, Olaszországban és a skandináv államok nagy részében is. Oda jutottunk, hogy Nyugat-Európa polgárai nem érezhetik magukat biztonságban, ha elindulnak fesztiválozni, egy koncertre bulizni, vagy éppen vallásukat gyakorolni.

A helyzetet pedig csak tovább fokozza az egyre élesedő közel-keleti konfliktus, amely ebben a formában sem tud regionális viszály maradni. Mert mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják majd ide importálni. Amikor pedig 2015-ben Európa nyugati fele – élén Angela Merkel akkori német kancellárral – kinyitotta Pandora szelencéjét, valójában ezt a kockázatot szabadította a kontinensre.

Merkel és a neki tapsikoló nyugati fősodor 20-30 évre aláásta a nyugat-európai államok nemzetbiztonságát és kiszolgáltatott helyzetbe hozta a saját állampolgárait.

Hogy ez mennyiben hazaárulás, azt nem a mi tisztünk eldönteni. Ahogyan azt sem, hogy milyen állam az, amelyik nem képes megvédeni a polgárait és nem képes az alapvető nemzetbiztonsági érdekeit sem érvényesíteni? Azt viszont jogunk van egyre határozottabban kimondani, hogy ebből nem kérünk. Nem kérünk akkor sem, ha 80 milliárd forintos büntetéssel, politikai nyomásgyakorlással, vagy kisstílű eljárásrendi kiskapuk kihasználásával próbálnak belekényszeríteni minket a migránsok befogadásába. Nem kérünk ebből, mert mi nyugodtan tudunk és a jövőben is nyugodtan akarunk ünnepelni. Nagy kérdés, hogy a németek és a nyugati társadalmak meddig kérnek ebből? Rómát, Amszterdamot és Stockholmot már megcsapta a változás szele. Hétvégén pedig két német tartományban lesznek választások. Meglátjuk, hogy az onnan fújó szél mikor ér el Berlinbe is.

'Fel a tetejéhez' gomb