Körtés muffin mandulával öt perc alatt

A hőmérő higanyszálán még nem látszik, de lassan itt az ősz, és vele együtt már dübörög a körteszezon. Ez a gyümölcs látszólag nem annyira tűri a feldolgozást, de ne higyjünk a csalfa látszatnak! Kombináljuk a puha husú édes hozzávalót valami ropogóssal, például mandulával, és máris kész az ötcsillagos édesség, ami öt perc alatt elkészül, és ugyanannyi idő alatt el is fogy majd!

A szomszédunknak van egy csomó körtefája, rajta rengeteg illatos édes gyümölccsel. Szoktunk is belőle kapni kóstolót, de nincs könnyű dolgunk, mert ez a fajta bizony gyorsan érik, és hamar ki kell találni, mihez kezdünk vele, hacsak nem szeretnénk mi is pálinkafőzésre adni a fejünket. 

Így készül aztán belőle minden évben gyümölcsleves, kompót, és valamilyen körtés finomság, ami nekem a személyes kedvencem: még olyan is történt, hogy a szomszéd jóvoltából a szeptemberi születésnapomon körtés muffint ettünk torta helyett. Most egy mandulás-kakaós verziót kísérleteztem ki, ami muffin formákba töltve pillanatok alatt elkészült, a gyerekek pedig olyan hamar elkapkodták, hogy legközelebb biztosan duplázni fogom a mennyiségeket.

Nekem ez a muffintészta azért tetszik különösen, mert nagyon puha és szaftos, nem kell bele tejszármazék sem, a körte jelenléte és a citrom megteszi a magáét. A roppanós mandula pedig remekül ellensúlyozza a gyümölcs és a tészta puhaságát. Kakaópor nélkül is meg lehet csinálni, akkor annyival több lisztet tegyünk bele.


Hirdetés

Hozzávalók (6 kisebb muffinhoz):

10 dkg margarin kissé megolvasztva (vigyázzunk, hogy ne legyen forró!)

1 cs vaníliás cukor

70 g kristálycukor

1 ek cukrozatlan kakaópor

120 g liszt

2 tojás

1 tk sütőpor

2-3 nagyobb körte

1 ek citromlé

8-10 szem mandula durván felszeletelve

Elkészítése:

Először tisztítsuk meg a körtét, és vágjuk apró kockákra. Ha készen van, locsoljuk meg a citromlével, és keverjük el jó alaposan, hogy mindenhol érje a gyümölcsöt, így nem fog megbarnulni. Tegyük félre, és kapcsoljuk be a sütőt 200 fokra, hogy amíg a tésztát elkészítjük, megfelelő hőmérsékeltre tudjon melegedni.

A margarint először keverjük ki a cukrokkal, majd üssük hozzá a két tojást is, és azzal is dolgozzuk el alaposan. A száraz hozzávalókat is keverjük össze, majd fokozatosan adagolva tegyük hozzá a vajas-tojásos cukorhoz. Ha csomómentes a masszánk, kanalazzuk bele a körtekockákat és óvatosan forgassuk össze a tésztával. Én a citromlevet is utánaöntöttem, hogy még pikánsabb legyen a süteményem. Ezt követően kanalazzuk kapszlikkal kibélelt muffinformába a tésztát.

Vágjuk a mandulákat hosszában durva csíkokra, és szórjuk meg vele a muffinokat. Én nem előre felvágott mandulát használtam, hogy ne égjen meg nagyon a sütés során. Így csak kellemesen pörkölt íze lesz, és roppanni fog a fogunk alatt.

Végezetül tegyük a muffinformákat a sütőbe 20 percre. 

Jó étvágyat hozzá!

Raj-Czefernek Léna

'Fel a tetejéhez' gomb