Orbán Balázs a magyar nagystratégiáról a Tranziton

A „magyar nagystratégia” lényege, hogy az ország védekezik az ellene és a keresztény kultúra elleni támadásokkal szemben, miközben békét és fejlődést biztosít a magyar emberek számára – vélekedett a miniszterelnök politikai igazgatója szombaton a tihanyi Tranzit fesztiválon.

Orbán Balázs a rendezvényen Schiffer András ügyvéddel, a Lehet Más a Politika (LMP) egyik alapítójával, korábbi országgyűlési képviselőjével beszélgetett a Magyarország stratégiai kérdéseiről, a nemzet legfontosabb célkitűzéseiről.

Mint kifejtette, négy pont alapján érdemes meghatározni a „magyar nagystratégiát”.

Az első és egyik legfontosabb szerinte, hogy milyen a nemzetet körülvevő világ? Támogató – mint Szent István idején -, vagy éppen – mint most – göröngyös úton kénytelenek haladni a magyarok.

Kijelentette: a mai Európában a keresztény kultúra, a hagyományok elleni általános támadások nehézséget jelentenek a magyar nemzeti célok elérésekor, ezért védekezni kell minden ilyen támadás ellen.

Az országot ezzel együtt, mondta – nem ideológiai, hanem technológiai módon – modernizálni kell, e program mellett pedig ki kell tartani.

A harmadik fontos csomópont a szuverenitás, ugyanis – mint vélekedett – azok a hatalmi csoportok tudnak megerősödni, amelyek meg tudják őrizni szuverenitásukat gazdasági, külpolitikai, pénzügyi, energiaellátási tekintetben is.

A negyedik kérdés a konnektivitásé, azaz meg kell válaszolni, hogy miben rejlik az a felhajtó erő, amelyből Magyarország fejlett ország fejlettebb ország lesz. Mivel a blokkosodás lezárja a kapcsolatokat, Orbán Balázs szerint Magyarországnak minden területen és számos irányba kapcsolatokat kell építenie saját nemzeti céljai elérése érdekében – mondta.

Schiffer András úgy vélekedett: a magyaroknak nincs bajuk a nyugati civilizációval, mert az szerinte az antikvitást, a keresztény kultúrát jelenti. Ezzel szemben véleménye szerint minderre valóban veszélyt jelent az Európára erőltetett amerikanizáció, amely ellen érdemes szót emelni.

A modernizáció kapcsán felhívta a figyelmet: „nem vezet jóra, hogy a tudomány és a technika fétise előtt hajbókolunk”, szerinte ezért harcolni kell a „modernizációs dühvel szemben”. A korábbi LMP-s politikus kritikával illette a digitális állampolgárság témakörét is, attól tartva, hogy a későbbiekben az aktuális kormányok kötelezővé tehetik azt, így az emberek adatai akár rossz kezekbe is kerülhetnek.

Orbán Balázs szerint a modernizáció és a modernizmus különválasztandó, utóbbi támadása el is fogadható számára, mert „megtagadja azt, ami korábban volt”, akár Istent vagy a természetet. A modernizáció ezzel szemben arról szól szerinte, hogy folyamatos legyen a fejlődés, az emberek életminőségének javulása. Magyarország ezért szerinte nem teheti meg, hogy nemet mond a legfejlettebb nyugati technológiákra.

A szuverenitás kapcsán Schiffer András úgy vélte: Magyarországon az első számú szuverenitási kérdés, hogy vannak-e versenyképes temelőkapacitásai. Mivel szerinte a rendszerváltás idején ezek jó részétől megfosztották az országot, máig szenved a magyar gazdaság, és az ország kiszolgáltatottá vált a globális ellátóláncoknak.

Orbán Balázs erre válaszul beszámolt arról, hogy a magyar kormány 2010 után az emberek túlnyomó részét foglalkoztató magyar tulajdonú kisvállalkozásokat folyamatosan támogatta, a közepes méretűeket segített exportképességük növelése érdekében, míg a nagyvállalatokat globális piacon való terjeszkedésben támogatta, s mind az élelmiszerellátás, mind az energiaellátás területén fejlődést ért el.

Schiffer András szerint sokkal nagyobb szükség van az energiafüggetlenség fokozására, míg a külföldi nagybefektetők viszonylatában az a félő, hogy a globális nagytőke döntései miatt a nagy magyarországi gyárakat kiszolgáló KKV-szektor károkat szenved a jövőben.

Orbán Balázs utóbbival kapcsolatban kijelentette: a magyar gazdaság jelenleg Európában a komplexitási összehasonlításban az első között van, ezért gyorsan és jól tud reagálni a világgazdaságban bekövetkező változásokra, a megújuló energiaforrások arányát tekintve pedig az élmezőnyben van EU-s viszonylatban.

Orbán Balázs: Az európai politika történetében először, a Patrióták révén Közép-Európának is van egy pártja

(MTI)

Címlapképen: Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke beszél a tihanyi Tranzit Fesztivál Göröngyös úton -Mit kell tartalmazzon a magyar nagystratégia? címû pódiumbeszélgetésén 2024. augusztus 23-án. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

'Fel a tetejéhez' gomb