Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia kérését, hogy tárgyaljon Ukrajnával az olajszankciókról

Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia azon kérését, hogy közvetítsen Budapest és Pozsony, valamint Ukrajna között a Lukoil orosz olajtársasággal szemben bevezetett kijevi szankciók ügyében – közölte az uniós bizottság illetékes szóvivője pénteken.

A tájékoztatás szerint a bizottság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy az azonnali konzultáció nem indokolt. Mint a szóvivő elmondta, Brüsszel nem látja jelét annak, hogy az ukrán szankciók veszélybe sodornák az európai energiabiztonságot, hozzátéve, hogy „a Lukoilra kivetett szankciók nem befolyásolják az olajtranzit-műveleteket a Barátság vezetéken, amennyiben nem a Lukoil az olaj hivatalos tulajdonosa”.

Kijev június végén szankciókkal sújtotta a Lukoilt, az egyik legnagyobb orosz kőolajipari céget, eltiltva bármilyen ukrajnai tevékenységtől.

Budapest és Pozsony korábban azt közölte, az olajkonszern szankcionálást célzó kijevi lépés veszélybe sodorja az ellátás biztonságát. A héten emellett Magyarország a bizottságot az ügyről további, kiegészítő információkkal is ellátta, amelyekkel kapcsolatban a testület azt közölte, vizsgálni fogja őket.


Hirdetés

(MTI)

Címlapképen: Az Európai Bizottság épülete Brüsszelben 2022. december 29-én. A tagországok vezető egészségügyi tisztségviselői rendkívüli ülést tartanak ezen a napon, hogy a Kínával szembeni korlátozások szükségességéről tárgyaljanak. Kína csaknem három év után megszüntette szigorú, zéró Covid-politikáját, amellyel eddig elzárta az országot a külvilágtól. Az enyhítéssel azonban újabb koronavírus-hullám tört ki, amely a megbetegedések és a halálos áldozatok számának drasztikus növekedését vonja maga után. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

'Fel a tetejéhez' gomb