Vágások és csípések – Több mint 3500 sérülést láttak el a Magyar Vöröskereszt önkéntesei idén a Balatonnál
Tizennyolcadik szezonját zárta 2024. augusztus 20-án a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, amely két hónapon át gondoskodott a nyugodt és biztonságos nyaralásról a Balaton 13 településének 19 strandján. A szolgálat önkéntesei rekordszámú esetet láttak el idén: több mint 3500 sérülést kezeltek szakszerűen. Ilyen magas esetszámra csaknem tíz éve, 2015 óta nem volt példa – írta a Magyar Vöröskereszt a szerkesztőségünknek szerdán megküldött közleményben.
„Már szezon közben is érzékeltük, hogy ebben az évben különösen sok alkalommal van szükség az önkénteseink professzionális segítségnyújtására. Az összesített statisztikák pedig bizonyították is: a hosszan tartó nagy meleg és a Balaton partján pihenők sokasága megnövekedett sérülésszámot is hoztak magukkal” – foglalta össze az idei nyár tapasztalatait Kormos Ádám, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője.
A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt által megszervezett Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatban idén is több mint háromszáz 16 és 30 év közötti fiatal vett részt önkéntesként, akik a nyár folyamán azonnali helyszíni elsősegélynyújtást, a vízben és a parton szerzett sérülések ellátását, stabilizálást, mentőhívást, és szükség esetén az újraélesztés folyamatának megkezdését biztosították a Balaton partján.
A leggyakoribb feladat az idei szezonban is a kagylók vagy kövek okozta vágások, horzsolások és rovarcsípések ellátása volt, de az extrém meleg miatt több alkalommal volt szükség napégés, hőkimerülés és napszúrás kezelésére is
– ismertették.
Az esetszámok július közepén tetőztek, ekkor Balaton-szerte egy hét alatt több mint 600 esetet láttak el az önkéntesek. A legnyugodtabb hét augusztus elejére tehető, körülbelül feleannyi sérülésszámmal.
A szolgálatban részt vevő képzett önkéntesek helytállásának köszönhetően a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat eddigi 18 éve alatt összesen 55 889 sérülést láttak el szakszerűen.
Címlapkép: Csoportkép a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkénteseinek 2024. évi első turnusáról. Forrás: Facebook/Magyar Vöröskereszt