Törő András atya a római Pápai Magyar Intézet új rektora

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) felterjesztését követően a Szentszék Dr. Törő András atyát, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papját, esperes, plébániai kormányzót nevezte ki a római Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorává a most kezdődő hatéves ciklusra – közölte szerkesztőségünkkel szerdán az MKPK Sajtószolgálata.

Törő András Debrecenben született 1988. január 23-án. 2013. június 25-én szentelték pappá Nyíregyházán a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye számára – írták.

Geszteréden nőtt fel, tanulmányait Vácott, Egerben, illetve Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Rómában végezte, ahol 2015-ben spiritualitásból szaklicenciátust szerzett. Teológiai doktorátust a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett 2020-ban.

2015-2020 között püspöki titkár, majd 2020-2023 között püspöki irodaigazgató volt. 2018-tól mostanáig egyetemi lelkész és a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója, illetve 2021-től országos katolikus egyetemi lelkészi referens, 2023-tól a Debreceni Karitatív Testület elnöke, továbbá 2023-tól a debreceni Megtestesülés Plébánia plébániai kormányzója, kerületi esperes volt.


Hirdetés

Törő András 2018-tól püspöki tanácsos, s 2024. augusztus 15-től vált a római Pápai Magyar Intézet rektorává.

A Pápai Magyar Intézet a magyarországi egyházmegyékből küldött fölszentelt papok továbbképzését szolgáló kollégium, amely 1928 óta működik Rómában – ismertették a közleményben.

Törő András a római Szent István Alapítvány elnöki tisztségét, valamint az olaszországi magyar lelkészi feladatokat is ellátja.

Címlapkép: Törő András atya a római Pápai Magyar Intézet új rektora. Forrás: katolikus.hu

'Fel a tetejéhez' gomb