Bukaresti érsek: Európa veszélyben van, mert el akarják törölni kereszténységének nyomait

Az Európa keresztény értékeit ért támadásokról, a Krisztus-követés nehézségeiről a mai világban és Szent István király szellemi örökségéről beszélt Aurel Perca bukaresti érsek a Szent István-napon tartott ünnepi szentmisén kedden a Szent István-bazilikában.

Aurel Perca homíliájában emlékeztetett: Európa a görög-római humanizmusra és a kereszténységre épül, ma azonban meginogni látszik a keresztény kultúra, amely fejlődést, jólétet hozott, és biztosította az egyén és a társadalom kiteljesedését.

Nagy csaták tanúi vagyunk, amelyeket az egyház és Isten ellen vívnak, mintha Európa keresztény nyomait akarnák eltörölni

– fogalmazott, hozzátéve, amíg egyesek „Isten és keresztény értékek nélküli Európát akarnak, addig Európa veszélyben van”.

Pedig a kereszténység ma is forrása az emberek közötti egyenlőség és szolidaritás eszméjének, amely nélkül nincs egészségügy, nem létezhet szociális jólét és oktatás; a kereszténységben gyökerezik a jövő nemzedékek legsikeresebb nevelését biztosító fejlődés- és családmodell is – mondta, hozzátéve, nem véletlen, hogy éppen ezt az európai közös nevezőt érik a legnagyobb támadások.

A román főpásztor szerint

nem könnyű kereszténynek lenni a mai világban, amely nyilvánvalóan elutasítja a keresztény értékeket, amely egyre inkább bezárkózik az önzésébe és a relativizmusba, amely támogatja az eutanáziát és az abortuszt és amely semmissé teszi a nemzeti kultúrák értékeit és gazdagságát.

A Krisztus-követést megnehezítő jelenségek között említette a házasság és a család értékeinek megkérdőjelezését, a gender ideológiát, a pénzkultuszt, „az arctalan gazdaság diktatúráját”, a tömegtájékoztatásban és a közösségi médiában terjedő hazugságokat és a legalapvetőbb emberi jogok megsértését.

Aurel Perca szerint ebben a helyzetben Szent István öröksége adhat útmutatást. Istvántól nemcsak a koronát örököltük, hanem ránk hagyta lelki, szellemi végrendeletét is. Ma Szent Istvánt tisztelve és közbenjárását kérve sziklára és nem homokra kell építenünk életünket és létünket. Ez a sziklára épült ház pedig nem pusztán hitbeli tanítások, törvények és tanácsok gyűjteménye, hanem mindenekelőtt a keresztény élet szilárd tanúságtétele – mondta.

A bukaresti érsek homíliája végén magyarul kérte Isten áldását a magyar népre.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilikában 2024. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek ünnepi szertartásának köszöntőjében úgy fogalmazott: Szent István király ünnepe összeköti múltunkat és közös jövőnket. A jövő pedig azon is múlik,hogy elfogadjuk és megértsük egyéni és közösségi hivatásunkat.

Aki hisz abban, hogy az élet, az emberi közösség és a kultúra Isten ajándéka, hogy halálunk után Isten az örök üdvösségre hív bennünket, az felismeri, hogy az új élet elfogadása, a gyermek vállalása nemcsak a család, a közösség, a nemzet jövőjének biztosítéka, hanem a születendő gyermekek számára is mérhetetlen ajándék: az örök élet és az örök boldogság lehetősége

– fogalmazott.

Ha pedig „ilyen nagyszerű hivatásunk van, akkor már most is tisztelettel, megbecsüléssel kell tekintenünk egymásra”. Nagyra kell értékelnünk a többi nép kultúráját és közösségi történetét is, különösen a szomszéd népekét, akikkel közös a sorsunk és gyakran közösek a gondjaink és a lehetőségeink is – mondta a bíboros.

A bíboros szólt arról is: Szent István király ünnepe alkalom a hálaadásra és a könyörgésre:

Hálát adunk, hogy annyi évszázad után közösségként, nemzetként ma is létezik a magyar nép és azért is, hogy a történelem útját nem egyedül járjuk, hanem az isteni gondviselés és a Boldogságos Szűz Mária pártfogása kísér minket.

Erdő Péter elmondta, a katolikus közösség a gondviselés jelének érzi a templomok megújulását, ugyanakkor tudja, hogy a falak csak a külső környezetet jelentik, és a „lelkünknek kell végre megújulnia”.

A bíboros közölte, a nemzet első temploma, az esztergomi bazilika felújítás utáni megáldását augusztus 31-én Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár fogja végezni, akinek látogatása kifejezi szoros egységünket a világegyház közösségével.

A szentmise után a szokásos Szent Jobb-körmenet a közelgő vihar miatt elmaradt, helyette az oltárra helyezett Szent Jobb-ereklye előtt imádkoztak a hívek a bíboros vezetésével, amelynek végén Erdő Péter az ereklyével megáldotta a templomban lévő, majd az eseményeket a bazilika előtti téren kivetítőkön követő híveket.

A szertartás végén Erdő Péter megköszönte Aurel Perca bukaresti érseknek, hogy homíliájában rámutatott, az alapvető keresztény értékekben „teljes közösségben és testvéri egységben vagyunk”. A hívektől pedig e testvériség és közösség erejének tettekre váltását kérte.

A szentmisén részt vett Sulyok Tamás köztársasági elnök (b1), Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j3) és Áder János volt köztársasági elnök is (b3). Forrás: Facebook/Semjén Zsolt

A szentmisén részt vett Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Varga Zs. András, a Kúria elnöke; Juhász Imre, az Alkotmánybíróság elnöke; Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége; Áder János volt köztársasági elnök és felesége; Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter; Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a diplomáciai testület tagjai és a testvéregyházak képviselői.

(MTI)

Címlapkép: Aurel Perca bukaresti érsek az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a Szent István-bazilikában 2024. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb