KIM: Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfust, a Nemzet Művészét a minisztérium saját halottjának tekinti

Augusztus 17-én, életének 94. évében elhunyt Novák Ferenc – közismert nevén Tata – a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője, nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Novák Ferencet saját halottjának tekinti – közölte a KIM szombaton késő este.

A minisztérium közleményében felidézte: Novák Ferenc Nagyenyeden született 1931. március 27-én. A második világháború idején a család áttelepült Magyarországra, az érettségit már Budapesten tette le. A Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban műszaki gyakornokként kezdett dolgozni, majd csatlakozott az Építők Táncegyütteshez, melynek oszlopos tagja lett.

1954 szeptemberében megalakította a Bihari János Táncegyüttest. 1965-ben megbízták az 1949-ben alakult Honvéd Együttes tánckarának vezetésével. 1975-től a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál művészeti vezetőjeként folytatta munkáját. A hetvenes évek végén egyik szegedi produkcióját látva koreográfus-rendezői szerződést ajánlott neki az amszterdami Folklór Táncszínház, ezután párhozamosan dolgozott Hollandiában és idehaza. 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti vezetője lett.

Munkásságát többek között 1972-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1985-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal, 1993-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el. 2005-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal állami kitüntetést, 2007-ben a Jubileumi Prima Primissima-díjat. 2010 óta örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdeméremével tüntették ki, 2014-ben a Nemzet Művésze lett.


Hirdetés

A család tájékoztatása szerint Novák Ferenc életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte.

Novák Ferenc mindkét táncegyüttesével új formanyelvű dramatikus táncszínházat hozott létre: irodalmi alapú táncszínházi produkciókat és erőteljes folklór műsorokat állított színpadra, szívesen dolgozott együtt prózai vagy zenés színházakkal, balettegyüttesekkel, szabadtéri látványosságok szerzőgárdáival is.

Legjelentősebb művei: A helység kalapácsa, Antigoné, Évszázadok táncai, Forrószegiek, János vitéz, Keleti táncvihar, Kocsonya Mihály házassága, Kőműves Kelemen, Lúdas Matyi, Magyar Electra, Magyar Menyegző.

Koreográfiáiban meghatározó szerepet játszik a magyar néptánckincs színpadi megjelenítése, a magyar népzene, néptánc sokszínűségének bemutatása. Fontosabb koreográfiái: a Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok), Csíksomlyói passió, Egri csillagok, István, a király (rockopera), József és testvérei, Szarvassá változott fiak.

(MTI)

Címlapkép: Elhunyt Novák Ferenc Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas koreográfus. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb