Rekordszámú antiszemita incidens történt az első félévben Nagy-Britanniában

Rekordszámú, 1978 antiszemita incidens történt 2024 első félévében Nagy-Britanniában a csütörtökön ismertetett adatok szerint.

A 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) közölte, hogy olyan negatív rekordról van szó, amilyenre korábban nem volt példa egy év első hat hónapja alatt. Összehasonlításképpen azt emelték ki az adatokból, hogy 2021 első félévében 1371, 2023 azonos időszakában pedig 964 antiszemita cselekményt jegyeztek fel, míg a tavalyi egész éves esetszám pedig 4103 volt. Hozzátették, hogy az idei első félévben regisztrált incidensek több mint fele összefüggésben állt a tavaly október 7-én kirobbant gázai fegyveres konfliktussal, amely Nagy-Britanniában is nagy visszhangot váltott ki.

A CST vezetője, Mark Gardner a számokat tovább kommentálva szégyenletesnek nevezte az antiszemitizmus ilyen mértékű fellángolását, amely szerinte ,,a társadalom minden területén, így többek között az iskolákban, az egyetemeken, a munkahelyeken, a tömegközlekedésben és az utcán is tetten érhető”. A brit belügyminiszter, Yvette Cooper a CST jelentésére reagálva ,,szörnyűnek” nevezte az antiszemita cselekmények növekvő számát és hangsúlyozta, hogy ,,éppen ezért fognak mindig, a törvény teljes szigorával fellépni mindazok ellen, akik akár az utcán, akár a interneten terjesztik tovább ezt a mérget”.

(MTI)

Címlapkép: illusztráció, MTI/EPA/Andy Rain

'Fel a tetejéhez' gomb