Terrorfenyegetés miatt lemondták az ausztriai Taylor Swift-koncerteket
Terrorfenyegetés miatt lemondták szerdán este az ausztriai Taylor Swift-koncerteket a rendezvény szervezői.
,,Annak alapján, hogy kormányzati tisztségviselők megerősítettek egy, az Ernst Happel-stadionban tervezett terrorcselekményt, nem volt más választásunk, mint lemondani a három tervezett előadást mindenki biztonsága végett” – közölte a Barracuda Music rendezvényszervező cég az Instagramon. Korábban Gerhard Pürstl bécsi tartományi rendőrfőnök fokozott biztonsági intézkedések életbe léptetését jelentette be, és úgy fogalmazott, hogy a konkrét kockázatokat sikerült ugyan minimalizálni, de az általános veszély továbbra is fennáll.
Franz Ruf, az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója a nap folyamán közölte, hogy őrizetbe vettek két személyt, akik merényleteket terveztek elkövetni a csütörtökre, illetve péntekre Bécsben meghirdetett koncerteken. Az egyik osztrák állampolgárságú gyanúsítottnál közelebbről nem meghatározott vegyi anyagokat foglaltak le a hatóságok. A rendőrség óvintézkedés gyanánt több házat és egy idősek otthonát is kiüríttetett robbanószertől tartva. A 19 éves ternitzi lakos az interneten radikalizálódott, és néhány hete hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Egy másik gyanúsítottat Bécsben fogtak el a hatóságok, róla a rendőrség nem tett közzé részleteket.
(MTI)
Címlapkép: MTI/EPA/Keystone/Ennio Leanza