A sport nem lehet áldozat!
A jóérzésű emberek azt gondolták, hogy az olimpia megnyitója után nem jöhet rosszabb. Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság asszisztálásával a francia szervezők viccet csináltak az esemény egyes részeiből, tovább lehetett fokozni a helyzetet, az őrületet.
A megnyitó körüli hullámok már éppen kezdtek lecsendesedni. Persze sosem feledjük, hogy meztelen törpék és LMBTQ aktivisták vonaglottak a színpadon, meggyalázva a kereszténységet az Utolsó vacsora kifigurázásával, de a sport már éppen kezdte átvenni a woke-őrület helyét a közbeszédben. Aminek a kezdtektől fogva a teljesítményről és a spotolókról kellett volna szólnia. Már akkor is, amikor a francia rendezők az öncélú magamutogatás miatt feláldozták annak a majdnem 11 ezer embernek az egyik legfontosabb napját, akik négy évet készültek fáradhatatlanul arra, hogy ott legyenek egy olimpián. Szóval
a sport már éppen kezdett felülkerekedni a vitákon és az érzelmeken, amikor sikerült az eddigieknél is mélyebbre süllyedni.
Algéria ugyanis egy olyan sportolót nevezett a női bokszversenyre, akit tavaly a világbajnokságról már kizártak, a tesztek ugyanis egyértelműen bebizonyították róla, hogy férfi. Ennek ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedte, hogy a nők között induljon az olimpián. Persze aki akar, mélyebben elmerülhet abban, hogy milyen vizsgálatok alapján, pontosan ki, mikor és hogyan állapította meg ezt. A lényeg ugyanakkor nem ez. Hanem az, hogy olasz ellenfele azért adta fel a küzdelmet 46 másodperc után, mert nem bírta azokat az ütéseket, amelyeket egy férfitől kapott. És itt nem a vizsgálatok számítanak: aki ugyanis megnézi a meccset,
az a saját szemével is láthatja, hogy egyenlőtlen felek küzdelme zajlott a ringben. És nem azért, mert az egyik kevésbé képzett, vagy technikás, mint a másik. Hanem mert az egyiknek férfiasak voltak a vonásai, férfiasan mozgott, férfiasan erőseket ütött. Mert ő egy férfi, ellenfele pedig egy nő.
És erről nem kellene vitát nyitni. Ehhez nem kell sportolónak, még csak sporthoz értőnek sem lenni, hogy lássuk: ami ott történt, az egész egyszerűen kegyetlenség. Az a nők, a női sportolók megalázása. Egy egész világ számára vált nyilvánvalóvá, hogy hová vezethet a woke őrület, hová vezethet az a túlcsordult politikai korrektség, amelyet mai világunkban látunk. A legnagyobb probléma ezzel mégsem ez. Hanem az, hogy
a woke őrület jegyében szembeköpjük azt, aminek ebben a két hétben a legfontosabbnak kellene lennie: a sport egyesítő erejét.
Mert eddig a sportban csak a teljesítmény számított. Ezért volt ez a világ leginkább politikailag korrekt terepe. Ahol mindenki egyenlő feltételek mellett, azonos játékszabályok szerint küzdhetett. Éppen ezért is volt egyesítő ereje: mert a mindenki által elfogadott szabályokat nem lehetett hajlítgatni és ha valaki a legjobbat adta ki magából, annak meglett az eredménye, amit aztán senki sem vitatott. Azzal, hogy egy férfi a nők között indulhatott és győzött, éppen ez tűnt el:
kiveszett a sportból az esélyegyenlőség, az egyesítés helyébe pedig a megosztás lépett.
Most mindenki erről beszél, mindenki ezt helyezi politkai térbe, erről vitázik és megint nem a sportról, a teljesítményről van szó. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság pedig még tudta is fokozni és látva a világszerte meglévő felháborodást, nemhogy visszakozott volna, hanem kiállt korábbi döntése mellett. Fokozva a fokozhatatlant. Nem pontot téve egy vita végére, hanem újabbakat kinyitva. Az pedig már a sors iróniája, hogy szombaton ez a sportoló a magyar Hámori Lucával mérkőzik meg. Így
ismét egy magyar feladata lesz, hogy a kibillent időt visszaállítsa a helyére, hogy a sport elveszett becsületét helyreállítsa.
Persze nem kell felesleges terheket Hámori Luca nyakába tenni. Mert ez nem a győzelemről, vagy a vereségről szól. Hanem egy méltóságteljes helytállásról egy abszolút méltatlan helyzetben. Lucáról pedig az eddigi nyilatkoztai alapján máris bebizonyosodott, hogy több tisztelet és méltóság szorult belé, mint a teljes NOB vezetésbe.
Hajrá Luca!
