Török hagyományok kerülnek középpontba a 38. Mesterségek Ünnepén

Török hagyományok kerülnek középpontba a 38. Mesterségek Ünnepén, amelyen a kézművesek portékái mellett gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a budai Várban.

A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások lesznek. Törökországból mintegy húsz alkotóművész érkezik, és bemutatják egyebek mellett az ebru festést, amely során egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron.  Érkezik a fesztiválra török kalligráfus, nemez- és bábkészítőmester, valamint szövő-, rézműves- és üvegfújómesterek, de népzenészek és néptáncosok is. Több látványműhelyben és mesterségbemutatón a török és a magyar népi díszítőművészetben fellelhető hasonlóságokat ismerhetik meg az érdeklődők.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által szervezett eseményen mintegy ezer népművész és népi iparművész portékáiból válogathatnak a látogatók, és több mint száz látványműhelyben ismerkedhetnek meg az ősi szakmák rejtelmeivel és a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájával. Az Asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be. A Székkötő Műhelyben az érdeklődők láthatják, hogyan készül hagyományos baranyai sváb kötéssel egy szék ülőkéje, de megismerhetik a hetési, letenyei vagy a zalai fehér hímzés technikáit, valamint a Pannónia csipke történetét.

 A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka Porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszó, kézművesfoglalkozások, koncertek, táncház, mesemondók és régi idők játékai várják a családokat. A Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka Népmesei Kiskonyhája szintén tartalmas programokkal készül az eseményre. A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. FolkTREND címmel pedig népi ihletésű, újragondolt ruhákból álló divatbemutatón vehet részt a közönség.


Hirdetés

Augusztus 20-án ünnepélyes aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik a szervezők Szent István napját és az új kenyér ünnepét – olvasható a közleményben. Az idei díszvendég Törökország művészei mellett üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is érkeznek a fesztiválra. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűrfestő, ékszerkészítő és harangkészítő-mester lesz a rendezvény vendége, Koreából a hagyományos handzsi készítését ismerheti meg a közönség. Az Egyesült Királyságból egy mester – aki a híres magyar pásztorkalap-készítő Mihalkó Gyula műhelyében is megfordult – történelmi és kortárs nemezkalapok hagyományos kézi készítését mutatja be – áll a közleményben.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb