Rétvári Bence: A H8-as HÉV szerelvényeit, megállóit és azok környezetét a rendőrség visszatérően, napszaktól függetlenül ellenőrzi

A H8-as HÉV szerelvényeit, megállóit és azok környezetét a rendőrség visszatérően, napszaktól függetlenül ellenőrzi – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke. Előzőleg Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője nyújtott be írásbeli kérdést Pintér Sándor belügyminiszterhez „Mit tesz a Magyar Rendőrség a H8-as vonalon utazók biztonsága érdekében?” címmel. Erre adott írásbeli választ kedden – a belügyminiszter megbízásából – a tárca parlamenti államtitkára. A H8-as HÉV a budapesti Örs vezér tere és Gödöllő között közlekedik, az idei év elején több bűncselekmény történt a vonalon.

Rétvári Bence emlékeztetett, hogy Budapest területén a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Rendészeti Szervek Közrendvédelmi Főosztály Vasútbiztonsági Osztály (BRFK VBO) kapcsolattartóként működik együtt a Magyar Államvasutak Zrt-vel (MÁV) mind a vasút, mind a HÉV vonalak vonatkozásában. A MÁV munkatársai a 2024. év elején megtartott egyeztető értekezleten ismertették a kérdéses vonalakon a problémás területeket – írta.

A BRFK állománya és külön feladatterv alapján a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság (Pest VMRFK) kiemelten ellenőrzi a H8-as HÉV illetékességi területükön áthaladó szakaszát, illetve annak környezetét – közölte, s hozzátette, hogy feladataik végrehajtása során folyamatos kapcsolatot tartanak a helyi polgárőrségek és közterület-felügyeletek képviselőivel, az érintett települések polgármestereivel, a MÁV-HÉV Zrt. biztonsági szolgálatával.

Válaszában kitért rá, hogy az idei év elején több bűncselekmény – rablás, kifosztás, lopás – történt a szóban forgó szakaszon,


Hirdetés

azonban az akkor bevezetett fokozott ellenőrzések és az elkövetők felkutatására, elfogására tett intézkedések eredményeként az ilyen jellegű cselekmények 2024. első negyedévét követően megszűntek

– jelentette ki.

Ismertette, hogy a hatóságok emberei 2022. év végétől havonta szerveznek közbiztonsági akciót a HÉV H8/H9 jelzésű vonalán. 2024ben ezidáig 6 alkalommal történt ilyen ellenőrzés, alkalmanként 8 fő részvételével, 8 óra időtartamban.

A rendőri feladatellátás hatékonyságának fokozására a Pest VMRFK vezetője 2024. május 13-án intézkedési tervet adott ki, amelynek célja alapvetően a helyi és megerősítő szolgálatok összehangolása az aktuális információk és bűnügyi helyzet alapján, valamint a településsel kapcsolatos rendészeti feladatok magasabb színvonalú megszervezése. Az intézkedési tervben meghatározottak végrehajtása folyamatos – tudatta Rétvári Bence, hozzátette, hogy Gödöllőn, illetve a Kistarcsai Rendőrőrs illetékességi területén napszakonként 2 járőrpár vagy körzeti megbízott lát el szolgálatot, így a 24 órás közterületi jelenlét biztosított.

Ezen felül minden, a területre vezényelt megerősítő erő a HÉV állomások és azok közvetlen környezetének ellenőrzését kapja feladatul – jegyezte meg.

A H8-as HÉV szerelvényeit, megállóit és azok környezetét a rendőrség visszatérően, napszaktól függetlenül ellenőrzi – szögezte le Rétvári Bence, majd azzal folytatta, hogy az érintett vonalszakaszon – eltérő időpontokban – vonatkísérő szolgálatok is segítik a munkát, ebben rendőrök, polgárőrök és a HÉV biztonsági szolgálata is közreműködik. Sőt, júliustól már a Készenléti Rendőrség is; kizárólag erre a célra vezényelt állomány biztosításával.

A megerősítő rendőri erők jellemzően a délutáni és az esti órákban látnak el szolgálatot a szerelvényeken és a megállóhelyeken a jogsértések megelőzése érdekében. A vonatkíséréseket úgy szervezik, hogy azok a frekventált időben, a látható rendőrség preventív hatásával is segítsék a lakosság biztonságérzetének növelését

– részletezte a kereszténydemokrata politikus.

Az írásbeli válasz Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra is, hogy A HÉV vonalán Zsófialiget, a Kistarcsa Kórház, a Kerepes, a Szilasliget, valamint a Gödöllő vasútállomás megállóknál térfigyelő kamerák működnek.

Az államtitkár végezetül közölte, hogy a rendőrség folyamatosan figyelemmel kíséri a közbiztonsági helyzettel kapcsolatos tényezőket, és szükség szerint intézkedik, fellép a közbiztonság fenntartása érdekében. Felidézte azt is, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság 2022-ben megújította a MÁV-val, a MÁV-START Zrt-vel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal hatályban lévő vasútrendészeti együttműködési megállapodását, amely többek között a MÁV-HÉV Zrt-re is kiterjed.

A megállapodás biztosítja a felek hatékony együttműködését, a jogsértések megelőzését és megszakítását, az elkövetők felderítését, a vasúti és közúti személy- és áruszállítás biztonságát, illetve a közbiztonság és a közlekedésbiztonság általános helyzetének javítását – hangsúlyozta válaszában Rétvári Bence.

Címlapkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb