Ma hozzák nyilvánosságra az ez évi felsőoktatási ponthatárokat

Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Debrecenben tartják, de Budapesten és számos más nagyvárosban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit.

Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, 20 órától kapnak SMS-értesítést az eredményről. Akinek most nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, az július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában elmondta, az új felvételi rendszernek is köszönhetően, a tavalyihoz hasonlóan, idén szintén meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma.

Kifejtette: idén is a gazdaságtudományi képzések voltak a legnépszerűbbek a felvételizők körében, és örvendetesen a második helyre került a pedagógusképzés. A harmadik helyen állnak a műszaki képzések, de az első hatban szerepel az orvostudományi és az informatikai terület is. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy idén a vidéki egyetemek népszerűsége már elérte a budapestiekét, minden második jelentkező vidéki egyetemet jelölt meg. Ezért most először Debrecenben lesz a központi Pont Ott Parti, ami egy napra esik a Campus Fesztivál nyitórendezvényével és az Európai Egyetemi Játékok zárórendezvényével.

(MTI)


Hirdetés

Címlapkép: Fiatalok a sikeres felvételit ünneplik a Pont Ott Parti – felvételi eredményváró rendezvényen Budapesten, az ELTE Lágymányosi Campusán 2021. július 22-én. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb