Visszavonta az olasz Liga azt a törvényjavaslatot, amely korlátozni akarta az olasz nyelvben terjedő nemi esélyegyenlőséget

A Liga olasz párt bejelentette, hogy visszavonja azt a törvényjavaslatot, amellyel korlátozni akarták az olasz nyelvben terjedő nemi esélyegyenlőséget, a javaslat a politikusokat és a nyelvészeket is megosztotta.

Hétfő délutáni közleményében a Liga azt írta, hogy a törvényjavaslat a párt egyik szenátorának személyes kezdeményezése volt.

A párt vezetősége, köztük a Liga szenátusi frakcióvezetője, Massimiliano Romeo nem osztja a törvényjavaslatot, amely semmilyen módon nem képviseli a Liga állásfoglalását, ezért azonnali visszavonását kérte

– olvasható a párt közlésében.


Hirdetés

A korábban a Liga politikusa, Manfredo Potenti szenátor által benyújtott törvényjavaslat véget akar vetni az utóbbi időben elterjedt gyakorlatnak, miszerint a korábban kizárólag hímnemben használt tisztségek nevét nőnemben is használják, ha a pozíciót nem férfi, hanem nő tölti be.

Kormányfő vagy kormányfőnő? – A Liga törvénnyel korlátozná az olasz nyelvben terjedő, a nemi esélyegyenlőségből fakadó túlzásokat

A kezdeményezés szerint a hivatali, közigazgatási nyelvezetben, ha például miniszterről, polgármesterről, ügyvédről, egyetemet vezető rektorról van szó, minden esetben hímnemet kellene használni. Manfredo Potenti úgy vélte, felesleges hímnemet és nőnemet is használni ugyanarra a hivatali pozícióra, amikor elegendő egyetlen nyelvtani forma.

(MTI)

Címlapkép: Massimiliano Romeo, a Liga szenátusi frakcióvezetője. Forrás: Facebook/Massimiliano Romeo

'Fel a tetejéhez' gomb