Tavaly több mint 15 ezer kanadai halt meg eutanázia során

Az eutanázia megtagadása evangéliumi parancs. De mivel érvelhetünk keresztényként? Azt javasoljuk, hogy az alábbiak mellett a magyar katolikus püspökök korábban kiadott körlevélét is olvassák el, amelyet idén, a Betegek világnapja alkalmával adtak ki a témával kapcsolatban.

Ami Magyarországot illeti, ismeretes, hogy alig egy hónapja az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította a gyógyíthatatlan ASL kórban szenvedő Karsai Dániel ügyvéd, eutanázia beadványát. Ő ebben azzal érvelt, hogy az aktív, asszisztált eutanáziának magyarországi tilalma sérti az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot. A bíróság azonban 6:1 arányban kimondta, hogy sem a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogai, sem a megkülönböztetés tilalmáról szóló – az Európai Egyezmény 8. cikkében leírt – jogai nem sérülnek.

Emberi jogi bíróság: Nincs joga a mesterséges halálhoz Karsai Dánielnek


Hirdetés

Ami pedig a minket körülvevő világot illeti, az eutanázia különböző formáiról – passzív és aktív eutanázia, az utóbbi esetekben pedig az úgynevezett közvetlen vagy közvetett és szándékolt, illetve közvetlen, nem szándékolt – szinte mindenhol vitáznak.

Támadás az eutanázia kapcsán

Az aktív és közvetlen eutanázia zászlóshajója az ultraliberális Kanada. „Kanada minden egészségügyi intézményt a betegek elaltatására akar kényszeríteni” – írta néhány napja a Lifenews.com. Egy újabb cikkben már a tavalyi adatok is szerepelnek. A Brit Kolumbiára vonatkozó számok szerint tavaly 2767 aktív eutanázia történt. A kérelmezők 2,4 százaléka autoimmun állapotra, 24,8 százaléka krónikus fájdalomra, 9,7 százaléka cukorbetegségre (!!), 60,5 százaléka gyengeségre hivatkozott.

Ebben az a furcsa, hogy Kanada eutanázia törvénye (MAiD) nem írja elő, hogy egy személy halálos beteg legyen.

A cukorbetegség, a gyenge krónikus fájdalom és az autoimmun állapotok általában krónikusak, de nem végső állapotok. Továbbá: Kanadában a mentális zavarok miatti eutanázia önmagában nem engedélyezett, de ha egy személynek mentális zavara és más társbetegsége is van, akkor az illetőt megölhetik.

A mentális zavarokhoz kapcsolódik egy idei eset Európából: Korábban mi is beszámoltunk egy fiatal holland lány történetéről, aki 28 évesen úgy döntött, hogy mentális problémái miatt kérelmezi az eutanáziát, amelyet egyébként legálisan meg is tehet szülőhazájában, Hollandiában.

Eutanázia-e a társadalmilag jóváhagyott öngyilkosság?

Visszatérve Kanadához. Quebecben tavaly 17 százalékkal nőtt az eutanáziával megöltek aránya 2022-höz képest, és elérte az 5686 főt. Ontarioban a növekedés 18 százalékos, 3934 esettel. Albertában hasonló a növekedés 977 halottal, Új-Skóciában 25 százalékos növekedés mellett 342 fő halt meg, Manitoba tartományban „csak” 6 százalékkal több, 236 fő hunyt el eutanázia során.

A különböző tartományok összesített adatai szerint tavaly körülbelül 15 280-an hunytak el Kanadában eutanázia során.

Címlapkép: illusztráció. Forrás: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb