Veszélybe került a 777 keresztény blogoldal jövője – Támogatást kérnek működésük folytatására

Nagyon nagy veszélybe került a 777 jövője – közölte Facebook-oldalán hétfőn a keresztény hír- és blogoldal a nyilvánossággal. Támogatást kérnek, hogy folytathassák azt a munkát, amit már több, mint 8 éve elkezdtek. A bejegyzés szerint már csupán másfél hónapig képesek finanszírozni a működésüket, ha nem kapnak segítséget.

A közleményben írtak szerint a 777 kizárólag olvasói adományokból, reklámbevételekből és könyveladásból tartja fenn magát, sem állami, sem egyházi támogatásban nem részesül. A 777 tulajdonosa a 777 Közösség Egyesület, amelyet a csapattagok hoztak létre korábban – tették hozzá.

Mi elkötelezettek vagyunk a folytatás mellett: keressük a lehetőséget, pályázatokat írunk, „kalapozunk” – és persze imádkozunk, hogy világos legyen számunkra: Isten merrefelé szeretné továbbvezetni a 777 szolgálatát

– írták.


Hirdetés

A közleményükben több támogatási formát is felsoroltak, hogy mindazok, akik szeretnék és képesek arra, hogy segítsék őket, akik szeretnék, hogy augusztus közepe után is legyenek tartalmaik – 777-cikkek, -képek, -rendezvények, stb. – , választhassanak.

Közvetlen anyagi támogatás a 777 Közösség Egyesület számlaszámára utalva adható.

Minden egyes forint támogatást a 777 működtetésére használunk fel

– szögezték le.

Ehhez változtatás nélkül idemásoljuk azokat az adatokat, amelyeket az utaláshoz adtak meg: 

  • Név: 777 Közösség Egyesület
  • Számlavezető bank: OTP Bank
  • Számlaszám: 11708104-21454246-00000000
  • Közlemény – ez nagyon fontos: Támogatás

Azokat az olvasóikat, kedvelőiket, akiknek nincsen lehetősége arra, hogy támogassák őket, arra kérték, hogy osszák meg ismerőseikkel a támogatást kérő bejegyzésüket, ami itt található.

Könyvvásárlással is támogatható a 777 hír- és blogoldal.

Az elmúlt években az egyesületünk 7 könyvet is kiadott, ebből 6 még kapható a 777 oldalán. Mesekönyvtől imanaplón át, interjúkötetig és lelki olvasmányig – széles a paletta. Ezeknek a könyveknek a megvásárlásával a 777 működéséhez is hozzájárulsz

– írták.

Ezeken túl az oldalukon vásárolható hirdetési lehetőség is: „egy keresztény oldalon sokkal kevesebb hirdetés jelenik meg, mint egy nem vallási oldalon. Viszont kiváló lehetőség hirdetni a 777-en, így egyszerre tudsz támogatni bennünket és fellendíteni a vállalkozásodat!” – írták erről.

Fontos, hogy csüggedésre semmi ok: immáron nyolc esztendeje vagyunk jelen sok ezer ember mindennapjaiban. Rengeteg kegyelmet kaptunk, életünk legjobb döntése volt belevágni, és tabuk nélkül tanúságot tenni Krisztus mellett. Bármi is lesz a 777 jövője, ezt a hatalmas lelki utazást már semmi sem veheti el tőlünk! Dicsőség érte Istennek!

– e gondolatokkal zárták a közleményt.

Címlapkép forrása: freepik

'Fel a tetejéhez' gomb