KINCS: A magyarok többsége szerint a népesedési problémák veszélyeztetik Európa jövőjét


Hirdetés

A magyarok értik és komolyan veszik a népesedési kihívásokat, amelyek többségük szerint egész Európa jövőjét veszélyeztetik – ismertette legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményét szerkesztőségünkkel a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS). Mint írták, a megkérdezettek elsöprő többsége úgy gondolja, hogy az új Európai Bizottságnak sokkal több figyelmet kellene fordítania a családokra, tízből nyolcan pedig egyetértenek azzal is, hogy hazánk július 1-jén kezdődött soros uniós elnöksége alatt uniós szinten is fel kell hívni a figyelmet a családok és a gyermekvállalás támogatásának szükségességére.

Emlékeztettek: 2024. július 1-jétől újra Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának elnökségi feladatait, amely során politikai napirendjét hét fő témakörre – köztük az európai demográfiai kihívások kezelésére – fogja összpontosítani. Ennek apropóján a KINCS májusi kutatásának fókuszában is a népesedési helyzet állt, amely egyre aggasztóbb kihívások elé állítja az Európai Uniót, ezzel is rontva versenyképességét – írták.

A Kopp Mária Intézet kutatásában résztvevők 69 százaléka tudott arról, hogy az EU soros elnökséget július 1-jétől hazánk látja el, közülük is a 65 év felettiek, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők voltak tájékozottabbak. Azt azonban a válaszadóknak már csak 27 százaléka tudta, hogy az Európai Uniónak jelenleg 27 tagállama van, azzal azonban a többség (88%) egyetértett, hogy az Európai Uniónak nagyobb figyelmet kell fordítania a családokra. A válaszadók 78 százaléka egyetértett azzal, hogy hazánk soros elnökségének ideje alatt Magyarországnak kiemelt feladata, hogy felhívja a figyelmet a családok és a gyermekvállalás támogatásának szükségességére az EU-ban – részletezték.

A közlemény szerint a kutatásából „egyértelműen kiderül, hogy a magyarok értik és komolyan veszik a népesedési kihívásokat”.


Hirdetés

A megkérdezettek 78 százaléka szerint az Európai Unió komoly népesedési problémákkal néz szembe, amelyek 73 százalékuk szerint veszélyeztetik Európa jövőjét.

Ennek ellenére azonban úgy látják, hogy az Európai Unió nem törődik ezekkel a problémákkal, így például a társadalom elöregedésével vagy a születések számának csökkenésével. A válaszadók kétharmada szerint az Európai Unió nem tesz semmit azért, hogy több gyermek szülessen, ellenben 80 százalékuk úgy gondolja, hogy EU-s szinten a bevándorlással akarják megoldani a népességfogyás problémáját – ismertették.

A válaszadók 81 százaléka tisztában van vele, hogy az Európai Unióban jelentősen növekedett a bevándorlók száma, miközben csökkent a születések száma. Tízből négy magyar szerint a születések száma és a gyermekvállalási kedv is emelkedett hazánkban, miközben csak minden hatodik gondolja úgy, hogy ugyanez jellemző lenne az Európai Unió egészére is – írták.

Címlapkép: Európai Parlament. Fotó: Fotó: MTI/EPA pool/Ronald Wittek 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb