Udvardy György: Isten jóindulata, gondviselése nem fogy el, nem múlik el
Hálát adni gyűltek össze a 2023-2024-es tanévért a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomba a Veszprémi Főegyházmegyéhez tartozó intézmények vezetői és munkatársai mellett a Padányi Katolikus Iskola növendékei. Udvardy György veszprémi érsek prédikációjában hálát adott az elmúlt tanévért és az egyház közösségének elkötelezett munkájáért. Ferenc pápa szavait idézve hangsúlyozta: az egyháznak be kell vonódnia az emberek életébe, gyümölcsöt kell hoznia és ünnepelnie kell – írta a Vasárnap.hu-nak szerdán megküldött beszámolójában a Veszprémi Érsekség.
Ismertették: a főpásztor kiemelte a pedagógusok, hitoktatók és lelkipásztorok szolgálatának fontosságát, és megköszönte Isten gondviselését, amely erőt adott nekik a munkájukhoz.
Az érsek atya homíliájában kitért arra is, hogy az egyház jelenléte nélkül a társadalom reménytelenebb lenne.
Az az élmény is megérinthet bennünket, mint amely élményben azoknak a tanítványoknak volt részük, akik Jézus szavára elmentek, hirdették Isten országát, és aztán visszatértek, és alig várták, hogy elmondhassák, mi mindent művelt általuk az Isten
– mondta homíliájában az érsek.
„Így vagyunk most együtt. Mi mindent művelt általunk az Isten az elmúlt tanévben! Az órákon, a tantestületi üléseken, a katekéták szolgálatán, a plébániai kapcsolatokban, abban a kutatásban, keresésben hogyan tudjuk érthetővé tenni a világot, hogyan tudjuk érthetővé tenni hitünk tartalmát, mérhetővé tenni Istent, Atyánkat, aki gondviselő” – folytatta.
„A gondviselésért adunk hálát erre a tanévre vonatkozóan. Meg kell köszönnünk katolikus oktatási intézményeink helyzetét. Meg kell köszönnünk katekézisünknek, iskoláinknak a helyzetét, hiszen jelentős érdeklődés van intézményeink felé, ami a bizalomnak a jele. Jelentős érdeklődés van a hittanoktatás felé is, még akkor is, hogyha ez küzdelmes, vagy akkor is, ha évenként egyfajta fluktuációt látunk, de valójában évek óta a résztvevők aránya jelentősen nem változott és ez óriási eredmény” – ismertette az érsek.
Egészen biztos, hogy Istennek a jóindulata, gondviselése nem fogy el, nem múlik el, nem mond csődöt
– hangoztatta, s hozzátette: „nagy-nagy bizalommal tekintünk a jövőbe, és kívánok mindenkinek a nyári programokhoz hasonlóan áldást az Istentől. Kívánok mindenkinek alkalmas időben megfelelő pihenést, hogy a szolgálat öröme mellett a létezés örömét is át tudjuk élni” – mondta Udvardy György végezetül.
A szentmise zárása előtt Dékány Árpád Sixtus, a Veszprémi Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának igazgatója beszédében a gyerekeket helyezte előtérbe, hangsúlyozva, hogy ők a legfontosabbak az egyház és az oktatás jövőjében.
Megköszönte Udvardy György érsek atya támogatását és vezetését, kiemelve, hogy mindannyian közösen dolgoznak az egyház missziójában. Elismerését fejezte ki a katekétáknak, különösen azoknak, akik állami iskolákban tanítanak, ahol nehezebb dolguk van. Külön köszönetet mondott Teréz és Erzsébet nővéreknek a feszültségoldó és hasznos jelenlétükért, valamint a munkatársainak, akik adminisztrációs és egyéb háttérmunkákban segítették.
Sixtus atya egy élményét is megosztotta, amikor egy évzárón megkérdezte a gyerekeket, hogy ki szeretne még iskolába járni, és meglepetésére sokan jelezték, hogy ők szívesen mennének. Ebből az elszántságból erőt merítve kívánt mindenkinek áldott pihenést a nyárra és lelkesedést az új tanév kezdetéhez – írták a beszámolóban.
Címlapkép: Udvardy György veszprémi érsek prédikációjában hálát adott a Padányi Katolikus Iskola elmúlt tanévéért és az egyház közösségének elkötelezett munkájáért. Fotó: Veszprémi Érsekség