Ungváry Zsolt: Álmodj, királylány
Az internet néhány napja hírül adta, hogy elhunyt az 1985-ös szépségkirálynő, Molnár Csilla édesanyja. Alapesetben egy negyven évvel ezelőtti bulváreseményhez kapcsolódó, egy idős asszony haláláról szóló hírnél érdektelenebb kevés van. Mifelénk azonban ritka az „alapeset”.
A 17 éves balatoni lányt egyszeriben ismerte meg az ország, amikor sok-sok évtized után először a haldokló szocializmus megengedte, hogy egy afféle burzsoá csökevényként számon tartott szépségkirálynő-választást tartsanak. A tévé közvetítésén keresztül milliók látták (ne feledjük, akkoriban összesen két csatorna létezett, sem műholdas-, sem kábel adás éppen úgy nem volt, mint a még fel sem talált internet), amint a magas, gyönyörű, kora dacára felnőtt nőnek látszó lány fejére teszik a koronát. Már ez önmagában erős média- és közfigyelmet generált, ám amikor egy esztendő múltán Csilla öngyilkos lett, az tovább fokozta az érdeklődést; másfelől pedig újabb évekre elkaszálta a hasonló megmérettetéseket, amikre aztán majd csak a rendszerváltás után került sor.
1982-ben édesapám cégének „vállalati nyaralójában” töltöttünk két hetet Fonyódon. Ez a szocializmusban úgy nézett ki, hogy a munkahely bérelt valahol egy apartmant, ahová a dolgozó kedvezményes beutalót kaphatott. Az étkezést pedig úgy oldották meg, hogy kuponokat adtak, amiket egy meghatározott étteremben lehetett leenni. Esetünkben a vasút túloldalán, egy kis családi vendéglőről volt szó, oda jártunk át ebédelni minden nap. Egy kedves házaspár volt a tulajdonos, akik két kamasz gyerekükkel, a nagyobb lánnyal és a fiatalabb fiúval maguk szolgáltak fel. Szüleim hosszasan beszélgettek is velük, én pedig egy tizennégy éves fiú heves érdeklődésével néztem a gyönyörű kislányt, aki a rántott húsomat hozta. Idősebbnek gondoltam magamnál, így beletörődtem a nyaralás idejére a teljesen reménytelen, plátói szerelembe. Pedig, mint később kiderült, egy évvel fiatalabb volt. Ő volt ugyanis Molnár Csilla Andrea, akit a vállalati üdülésünk után három esztendővel a szülei beneveztek a szépségversenybe. S noha a környékbeliek némi kárörömmel beszélték maguk között, hogy a helyi fordulókat ugyan sikerrel veszi a lány, mert a papa agilis és befolyásos személyiség, de a megyei döntőn majd elhasal.
Nem így lett. Csilla megnyerte az országos vetélkedést, ami elhozta számára a dicsőséget és hírnevet. Nem akármilyen érzés lehet, ha valakiről kimondják: ő a legszebb nő a hazájában. Az események ismeretében úgy tűnik, nem sikerült feldolgoznia. Miután bevette az apja szívgyógyszereit, állítólag még szólt a szüleinek, hogy nem akar meghalni; kórházba vitték, de már nem tudtak segíteni rajta.
Vajon hány lány cserélt volna vele, amikor a képernyőkön fején koronával, kezében virágcsokorral, oldalán udvarhölgyeivel pompázott? Hány szülő irigykedett, és kívánta azt, bárcsak az ő gyermeke állna ott?
Az agresszív, kíméletlen üzleti világ, kéjsóvár férfiak és pénzügyi hiénák, multicégek marketingesei és a média kíváncsisága felőrölték őket. Csilla halála után a házaspár kapcsolata megromlott, elváltak. A férj ugyan újranősült, de az asszony most bekövetkezett haláláig egyedül maradt. Csilla öccse megölt valakit, börtönbe került.
Sikeres(nek látszó) sztárok tömegeiről halljuk, hogy kábítószeresek, alkoholisták vagy öngyilkosok lettek. A csillogás, a rivaldafény, az eredeti közegünkből való kiszakadás sokszor tönkre teszi a kapcsolatainkat, a személyiségünket, az életünket. A média folyamatos frusztrációkat kelt bennünk, miért nem visszük többre, magasabbra, hiszen „megérdemeljük”, „képesek vagyunk rá”, belehajszolnak sokakat olyan helyzetekbe, amikről talán az látszik, hogy szebb a kis köznapi, unalmas életünknél, de aztán kiderül, hogy az az unalmas, kispolgári lét valójában boldogabb, mint az irigyelt celeblét.
A fonyódi kisvendéglőben egy rokonszenves, törekvő, szorgalmas, a maga erejéből érvényesülő férjjel, családszerető édesanyával, két reményteli jövő előtt álló, remek gyerekkel találkoztunk. Úgy képzelem, a szépségverseny kísértése, a csillogó, pénzes (akkor ugyan még nem így nevezett) celebvilág csábítása, a saját terepük helyett valami ismeretlen „nagyszínpadon” bemutatkozó, de ott idegenül mozgó família (és különösen Csilla) számára eleve a bukást hordozta magában. Ha követik a csendesebb, normális utat, a következő évtizedek talán bővülő éttermekkel, unokákkal, viszonylagos jóléttel ajándékozzák meg őket.
Így marad a tanulság és a hírnév, továbbá Homonyik Sándor dala, az Álmodj, királylány; ám ha Molnárékat ’85-ben megkérdezik, a két út közül melyiket választanák inkább, nem haboztak volna másképp dönteni.
Címlapkép: Molnár Csilla Andrea mellszobra, hazánk 1945. utáni történetének első szépség királynője 1985-ben, aki 1986. július 10-én tragikus körülmények során távozott el. 2017. május 14-én nyílt meg a fonyódi Kripta villában a Molnár Csilla Andrea emlékkiállítás, az épület mellett emeltetett mellszobrot Fonyód város önkormányzata. A szobrot Túri Török Tibor keszthelyi szobrászművész készítette, spanyol kerámiából. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
