Deutsch Tamás elmondta, miért gyalázta őt Magyar Péter mindennél durvábban – VIDEÓ

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője (EP), a pártszövetség EP-listájának vezetője a Bayer show vendégeként beszélt Magyar Péterről, aki a Tisza Párt listavezetőjeként szerzett EP-mandátumot.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter őt a kampány során, amikor csak lehetett, gyalázta: „minden előzetes elképzeléshez vagy elgondoláshoz képest is durvábban, méltatlanabb módon” – fogalmazott.

Ennek az okát ismerem, nagyon egyszerű. Szerintem eljött a pillanat, hogy ezt elmondjam – vezette fel a mondandóját.


Hirdetés

Én 2009-ben lettem európai parlamenti képviselő, az ő volt felesége, Varga Judit ugyancsak 2009-től kezdett el Brüsszelben, az akkor ugyancsak európai parlamenti képviselővé lett Áder János irodájában asszisztensként dolgozni. Alig egy esztendő telt el, amikor az egyik kollégám máshol folytatta a munkáját, és egy új asszisztenst kerestem – elevenítette fel Deutsch Tamás.

Az egyik jelentkező Magyar Péter volt, és én őt nem vettem föl. Azért nem vettem föl, mert mások jóval alkalmasabbak, jóval hozzáértőbbek, jóval felkészültebbek voltak nála

– idézte fel.

Egy ilyen önimádó alak ezt nem tudja megbocsátani

– tette hozzá.

Tehát azt tudom mondani, hogy ez az én „régi bűnöm”, hogy egy asszisztensi munkára is – legalábbis 15 esztendővel ezelőtt még – alkalmatlan Magyar Pétert nem vettem föl – mondta.

Címlapkép: Bayer Zsolt újságíró, publicista és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. Forrás: Facebook/Deutsch Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb