Nem kell megijedni a hajtogatástól! Tejfölös pogácsa egyszerűen

Sokéves adósságomnak tettem eleget, amikor végre rászántam magam a pogácsakészítésre. Ezt a sós finomságot ugyanis az egész család szereti, csak nekem nem akaródzott elfogadni, hogy egy hajszállal bonyolultabb a recept, mint szeretném. Akárhány receptet találtam eddig, mindnél alapkövetelmény volt a hajtogatás, kivéve ezt a nagyszerű krumplis változatot, amit rendszeresen sütünk is a család legnagyobb örömére. De most, hogy rászántam magam a dologra, nem bántam meg a dolgot. A maradék tejföl is jó helyre került, és én is beismerhettem végre, hogy kár volt tartani a hajtogatástól.

Azt szeretem ezekben a régi receptekben, hogy nagyszerűen működnek tej nélkül is, ezért az alábbi receptet nyugodtan kipróbálhatjuk növényi tejjel és vegán tejföllel is, ebben az esetben ne tegyünk a pogácsa tetejére sajtot, hanem díszítsük azt apró magvakkal: szezámmaggal vagy napraforgóval, esetleg köménymaggal. Nálunk nagy sláger a sajtos pogácsa, és most nem volt szempont a tejmentesség, így ezt most nem kellett figyelembe venni, és tejjel készült a tészta.

A hajtogatás sem volt olyan vészes, viszont mindenképpen számolnunk kell vele, hogy megnöveli az egyébként rövid elkészítési időt. Érdemes viszont beiktatni, sokkal szebbek és magasabbak lesznek a pogácsáink. De nem kell aggódni, ha nincs rá idő: helyes kis puffancsok készülhetnek úgy is, de a tésztát mindenképpen kelesszük legalább fél óráig akkor is, ha gyorsak szeretnénk lenn!

Hozzávalók 4 tepsinyi pogácsához: 


Hirdetés

fél kg liszt

25 dkg margarin

1-1,5 tk só ízlés szerint

2 tojás sárgája

30 dkg élesztő

1 dl tej

2 dl tejföl

1 tk cukor

10 dkg trappista sajt (megbolondíthatjuk füstölt sajttal is) és/vagy napraforgómag/szezámmag/köménymag

tojásfehérje a tetejére

Elkészítése:

Először futtassuk fel az élesztőt a langyos cukros tejben. Amíg ez megtörténik, morzsoljuk össze a lisztet a margarinnal, és tegyük hozzá a sót. Amikor szépen feljött az élesztő, tegyük bele a többi hozzávalóval együtt és gyúrjuk át alaposan a tésztát. Elég ragacsos lesz, de ettől nem kell megijedni. Most hagyjuk fél órát kelni a konyhapulton, majd nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra a tésztát. Itt is, és a hajtogatásnál is bőven lisztezzük a nyújtófát és a deszkát is! Nekem nagyon nagy lett a tészta, úgyh én kettébe vettem, úgy hajtogattam, de akinek nagy a deszkája, az időt spórolhat vele.

A kinyújtott pogácsatésztát háromszor hajtjuk meg, mindhárom alkalommal háromba. Ezt úgy képzeljük el, mintha papírlapot hajtogatnánk: először félbehajtjuk, majd mégegyszer elfelezzük, és végül újra. Az így kapott dundi tésztát pihentetjük, majd húsz perc-fél óra múlva megismételjük a nyújtást-hajtogatást. Az újabb pihentetés és hajtogatás után kész a tészta, nem kell többet várni a szaggatással: nyújtsuk ujjnyi vastagságúra, és pogácsaszaggatóval szúrjunk szép formákat belőle.

Tegyük a kész pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsire, és hagyjuk még 10-15 percig kelni őket. Közben melegítsük elő a sütőt és reszeljük meg a sajtot. Mielőtt rászórnánk a díszítést, kenjük meg a tetejüket a maradék tojásfehérjével. 180 fokon kb 15 perc alatt sülnek készre a pogácsáink. 

'Fel a tetejéhez' gomb