Ferenc pápa a G7 csúcson: Egyetlen gép sem dönthet arról, hogy elveszi-e egy emberi lény életét

Ferenc pápa pénteken felszólalt a pugliai Borgo Egnaziában tartott csúcstalálkozón. A világ vezetőivel tartott közös ülésen rámutatott a mesterséges intelligencia lehetőségeire, veszélyeire, hatásaira: az emberiség reménytelen jövőre van ítélve, ha elveszik az emberektől az önmagukról és az életükről való döntési képességet, gépek döntéseitől való függésre kárhoztatva őket – mondta a vaticannews.va beszámolója szerint.

„Soha egyetlen gép sem dönthet arról, hogy elveszi-e egy emberi lény életét” – mondta Ferenc pápa, aki az első pápa, aki részt vett a „Föld Nagyjai” csúcstalálkozóján a pugliai Borgo Egnaziában ezekben a napokban folyamatban levő G7 ülésen.

Pénteken dél után nem sokkal érkezett helikopterrel egy olajfaligetben található sportpályára, ahol Giorgia Meloni olasz miniszterelnök fogadta. „Még életben vagyunk” – jegyezte meg humorosan az olasz kormányfő, mire a pápa rávágta: „mindketten”.

A pápa a G7 csúcstalálkozó fő témái között szereplő mesterséges intelligenciáról tartotta beszédét.


Hirdetés

„Lenyűgöző eszköz, ami egyben iszonyatos” is – állapította meg. Egy olyan „eszköz”, ami mindenekelőtt hasznot hozhat vagy kárt okozhat, mint minden ember által az idők hajnala óta alkotott „eszköz”.

A tudósításban felidézték, hogya pápa ennek a témának szentelte a Tömegtájékoztatás 58. Világnapjára írt üzenetét is.

Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 58. világnapjára – Mesterséges intelligencia és a szív bölcsessége: a teljesen emberi kommunikációért

Most, a világért felelősséget vállaló férfiakhoz és nőkhöz szólva megvizsgálta a kínálkozó lehetőségeket, de mindenekelőtt a kockázatokat és „az emberiség jövőjére gyakorolt ​​hatásait”.

„Egy olyan drámában, mint a fegyveres konfliktusok, sürgősen újra kell gondolni az olyan eszközök fejlesztését és használatát, mint az úgynevezett halálos autonóm fegyverek, használatuk betiltása érdekében, kezdve már azzal az aktív és konkrét kötelezettségvállalással, hogy egyre nagyobb és jelentőségteljesebb emberi vezérlést vezessenek be” – fogalmazott Ferenc pápa.

A szentatya kifejtette: nem szabad megtörténnie annak, hogy a gépek megöljék az embert, aki létrehozta őket.

„A látszólag önállóan választani tudó gépek csodáival szembesülve, világosan látnunk kell, hogy mindig az emberre kell bízni a döntést, még azokkal a drámai és sürgető hangokkal együtt is, amelyekkel ez néha megjelenik az életünkben” – mondta a pápa a beszámoló szerint.

A pápa határozottan figyelmeztetett: „Reménytelen jövőre kárhoztatnánk az emberiséget, ha megvonnánk az emberektől azt a képességet, hogy döntsenek önmagukról és életükről, és arra ítélnénk őket, hogy a gépek döntéseitől függjenek. Biztosítanunk kell és meg kell védenünk a mesterséges intelligencia programjai kiválasztásának folyamata feletti jelentős emberi kontroll terét: maga az emberi méltóság forog kockán” – figyelmeztetett beszédében a G7 csúcstalálkozón a pápa.

Címlapkép: Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren 2024. április 3-án. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

'Fel a tetejéhez' gomb