Újraszámlálják és átvizsgálják a közel 25 ezer, a főpolgármester-jelöltekre leadott érvénytelennek nyilvánított szavazatot

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását.

Az NVB 12 igen szavazattal, 4 ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámolását.

A bizottság döntésében arra hivatkozott,

a bizonyítékok alapján alappal merülhet fel, hogy nagy számban vannak olyan érvénytelennek nyilvánított szavazatok, amelyeket a választási eljárásról szóló törvény rendelkezése szerint érvényesnek kell tekinteni.


Hirdetés

Az NVB szerint a választás eredményének megnyugtató megállapítása érdekében indokolt az újraszámolás.

Karácsony 324 szavazattal kapott többet Vitézynél a főpolgármester-választáson

A szavazatokat a Nemzeti Választási Irodába (NVI) szállítják, azokat az NVB számolja újra, de ehhez igénybe veszi az NVI közreműködését.

Nagy Attila, az iroda elnöke a döntés után jelezte: utasítja a főváros kerületi választási irodáit, hogy a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjait csütörtökön 16 óráig szállítsák az NVI-be. Az urnák felbontásánál a helyi választási bizottság tagjai is jelen lesznek.

Az NVB a 24 592 érvénytelen szavazat újraszámlálását – az NVI közreműködésével – péntek reggel kezdi meg, és várhatóan aznap befejezi, a szavazatszámlálás sajtónyilvános lesz.

Az NVB az újraszámláláshoz a Fővárosi Választási Iroda szavazásnapi körlevelében szereplő útmutatót használja, eszerint ahol a kiesett jelölt mellett egy másik jelöltre szabályos szavazatot adtak le, ott azt érvényesnek kell tekinteni.

Az NVB-nek hat nap áll rendelkezésére, hogy döntsön a fellebbezésről.

Az NVB-nél Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt fellebbezett a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) főpolgármester-választás eredményét megállapító határozata ellen, arra hivatkozva, hogy annak tartalma jogszabálysértő, mert 202 szavazókörben a bizonyítékok alapján olyan szavazatokat is érvénytelennek nyilvánítottak, amelyek érvényesek voltak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

Szentkirályi Alexandra a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje volt, de a törvényes határidőn belül visszalépett, így a szavazásból kiesett. Új szavazólapok nyomtatására már nem volt mód, ezért a Fővárosi Választási Iroda intézkedett a jelölt nevének áthúzásáról.

A fellebbezés szerint egyes választási irodák nem azonos módon végezték el a kihúzást, ezek közül több nem egyértelmű, egy könnyen összetéveszthető vonal jelezte a jelölt kiesését.

Vitézy Dávid érvelése szerint

nagyszámú olyan szavazatot adtak le, ahol a választópolgár a kiesett jelöltre adott le szavazatot, majd ezt észlelve egy másik jelöltre is szavazott, de a törvény szerint a kiesett jelöltre adott szavazatot érvénytelennek kell tekinteni.

A fellebbezés szerint 20 kerületben 202 szavazókörben a szavazatszámláló bizottságok jogszabálysértő módon az ilyen szavazólapokat érvénytelennek minősítették.

Vitézy Dávid szerint az érvénytelen szavazatok és a jogszabálysértő szavazatszámlálási gyakorlat érdemben befolyásolta a választás eredményét, ezért azt kérte, az NVB változtassa meg az FVB döntését, és a főpolgármester-választás összes szavazókörének összes érvénytelen szavazatát számolják újra.

Az NVB jegyzőkönyvi döntését négy delegált nem szavazta meg: Avarkeszi Dezső (Demokratikus Koalíció), Fazekas Tamás (Párbeszéd Magyarországért Párt), Gönczi Gergely (Momentum Mozgalom) és Litresits András (Magyar Szocialista Párt). Ők arra hivatkoztak, hogy alig több mint egy órájuk volt az előterjesztés átolvasására, és véleményük szerint semmi nem indokolja a „kapkodó elbírálást”.

Úgy érveltek, mindenkinek az az érdeke, hogy megalapozott döntés szülessen, de a gyorsaság veszélyezteti a döntés megalapozottságát. Arra is hivatkoztak: a fellebbezéshez készült 202 szavazóköri nyilatkozat nem jelenti azt, hogy rendszerszintű lett volna a hiba, ezért nem indokolt az összes érvénytelen szavazat újraszámolása.

A szavazatok újraszámlálása mellett érvelők szerint ugyanakkor mindenki érdeke, hogy a főpolgármester-választás jogerős eredményét minél hamarabb megállapítsák.

(MTI)

Címlapkép: Szavazólapok az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a XII. kerületi Hegyvidéki Mesevár Óvodában kialakított 43. számú szavazókörben 2024. június 9-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

'Fel a tetejéhez' gomb