Tordai Bence kilépett a Párbeszédből, szerinte a párt „matrica lett a DK bukósisakján”

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője kilépett a Párbeszédből, munkáját ezután Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként folytatja – közölte az ellenzéki politikus Facebook-oldalán vasárnap este.

Mint írta: azután határozta el, hogy kilép a pártból, miután a Párbeszéd testületei arról döntöttek, hogy a 2024-es EP- és a 2026-os országgyűlési választáson is a DK listáján indulnak.

Hozzátette: azért csak az urnazárást követően jelentette be lépését, mert nem akart ártani Karácsony Gergely és a többi ellenzéki önkormányzati jelölt kampányának.

Kifejtette, hogy meggyőződése szerint a Párbeszéd DK-val és MSZP-vel kötött megegyezése nem összefogás, hanem önfeladás volt; feladása azoknak a céloknak, elveknek és értékeknek, amelyek mentén létrehozták tizenegy évvel ezelőtt a pártot.


Hirdetés

„Ezért a közös listát nemcsak a kampányban, de még a szavazatommal sem tudtam támogatni” – fogalmazott.

Azt írta, hogy a kilépéssel és annak nyilvánosságra hozatalával azért nem vár tovább, mert úgy gondolja, hogy a DK melletti elköteleződés a Párbeszéd részéről végzetes stratégiai hiba volt, amely súlyosan roncsolja a párt önazonosságát és hitelességét.

„2013-ban azért léptünk ki az LMP-ből, mert nem voltak hajlandóak együttműködni a többi ellenzéki párttal, most pedig azért lépek ki a Párbeszédből, mert ok nélkül feladta az önállóságát: matrica lett a DK bukósisakján” – írta Tordai Bence.

Címlapkép: Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetőjeként az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. május 13-án. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

'Fel a tetejéhez' gomb