Szalai Piroska: Magyar Péter kampánya arról szól, hogy Dobrev Klára álhíreit terjeszti


Hirdetés

„Dobrevi szintre emelte a hazudozást Magyar Péter a legfontosabb gazdasági és társadalmi mutatókról” – írta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa, aki azonos című, a mandiner.hu oldalon megjelent írását foglalta össze az oldalán.

Azt írta, hogy 

Magyar Péter kampánya arról szól, hogy Dobrev Klára unalomig ismételt álhíreit terjeszti reálbérekről, kivándorlásról, termékenységi rátáról, s minden másról is. Lehet, hogy ugyanazok készítik mindkettőnek a felkészítő anyagokat?

A ki- és bevándorlás témakörével kapcsolatban a szerző kijelentette, hogy a statisztikák szerint

2016 és 2022 között minden évben több magyar állampolgár költözött haza, mint ahányan kivándoroltak Magyarországról.

A születések számáról szólva arra mutatott rá Szalai Piroska, hogy 2022-ben az unió tagállamai között Magyarország a 6. helyen állt a termékenységi rátát illető listán.

Kitért azután az inflációra is. A szakember megállapítása szerint 2024 januárja óta már 3,6-3,8 százalékos a hazai infláció, ami a Magyar Nemzeti Bank inflációs célsávján belüli érték, és az élelmiszerek inflációja hónapok óta a 2. vagy 3. legalacsonyabb az Európai Unióban.

A reálbérek kapcsán Szalai Piroska ismertette, hogy 2023 szeptemberétől folyamatos az átlagkereset vásárlóértékének növekedése, ez decembertől kezdve pedig már négy hónapja 10 százalék körüli mértékű, kimagaslóan jó dinamikát mutat.

Magyarországon az uniós átlagnál kisebb a szegények aránya, milliók emelkedtek ki a szegénységből, sereghajtókból a középmezőnybe léptünk előre az elmúlt évtizedben

– szögezte le a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az életkörülményekről szólva.

Szalai Piroska bejegyzésében figyelmeztetett a médiahackek, a hoaxok és az álhírek terjedésére, illetve veszélyeire. 

Gondoljuk meg, hogy a felbujtóknak akarunk-e bizalmat szavazni vasárnap, s vegyünk részt a vasárnapi választáson!

– írta végezetül.

Címlapkép: Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa. Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb