Azbej Tristan: 360 millió embert ér diszkrimináció, fenyegetés vagy üldöztetés, mert megvallják Jézus Krisztus nevét

Az Arcok és Történetek (Face and Stories) című angol nyelvű kötetet mutatta be csütörtökön este Hölvényi György a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-képviselője és Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Budapesten. A Közel-Keleten jelenleg a világ egyik legnagyobb humanitárius válsága zajlik, ám elvétve akad olyan híradás, amely foglalkozna a kereszténység bölcsőjében mindennapos tragédiákkal. Magyarország egyedülálló programot indított el, hogy felvállalja az üldözött keresztények ügyét és nemzetközi szintre emelje a megsegítésüket célzó erőfeszítéseket. A Hungary Helps Program több mint ötszázezer ember számára közel kétszáz projekttel segítette eddig a válságövezetekben szenvedőket, hogy a kivándorlás helyett szülőföldjükön maradhassanak.
A könyv szerzői – Csudai Sándor, Kurucz Árpád, László Dávid, Somkuti Bálint és Szilvay Gergely – és fotósai felkeresték Irak, Szíria, Libanon és Jordánia keresztény közösségeit – útjuk lenyomata ez az album, amely a keresztények megtartásáért folytatott küzdelmet nem a híradásokban szereplő számokon és adatokon keresztül mutatja be, hanem emberi sorsokon és történeteken át hoz közelebb az olvasókhoz egy olyan világot, ahol gyakran a magyar segítség az egyetlen esély.
Azbej Tristannal és Hölvényi Györggyel a kötet egyik szerzője, Szilvay Gergely beszélgetett a könyvbemutatón.
Azbej Tristan elmondta, hogy Hölvényi György tulajdonképpem már akkor megkezdte a magyar kormány Hungary Helps Programját, amikor az még nem létezett.
Talán az ő egyik iraki missziója, Böjte Csaba testvérrel, Sajgó Szabolcs szerzetes atyával és Siklósi Beatrix főszerkesztő asszonnyal, volt az egyik elindítója annak, hogy Magyarország, a magyar kormány felismerte a felelősségét az üldözött keresztények melletti kiállás terén – mondta.
Ez a személyes tapasztalás, amit akkor tettek meg, amikor még az Iszlám Állam ott volt Irakban, a Ninivei fennsíkon, azon a földön, ahol a keresztények kétezer éve élnek, és a templomban arámi nyelven, tehát Jézus Krisztus nyelvén imádkoznak. Ez a személyesség volt az, ami felébresztette ezt a felelősségtudatot, és hozzájárult ahhoz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr és a magyar kormány 2016-ban úgy döntött, hogy elindítja a küldetését az üldözött keresztények megsegítésére
– folytatta az államtitkár.
Azbej Tristan felidézte az alapító ötletgazdákkal folytatott beszélgetéseit, ezek lényege az, hogy amikor szembesültek azzal, mit követett el az Iszlám Állam Szíriában és Irakban az ősi keresztény közösségek ellen, akkor kétszeresen döbbentek meg.
Az egyik megdöbbentő tény az volt, hogy a korunkban ilyen megtörténhet. Ilyen szintű, szinte már a népirtásnak a kategóriáját elérő üldöztetés. A másik megdöbbentő felismerés az volt számukra, az első döntéshozók számára, hogy úgy történhet meg mindez, hogy ők mint európai politikusok, tájékozott állami vezetők, nem tudtak arról, hogy ez történik, mert elzárták előlük azt az információt. A nyugati világ teljes közömbösséggel válaszolt, vagy éppen válasz nélkül hagyta ezt a szörnyű, erőszakos, sorsfordító, történelmi jelentőségű üldöztetést – mondta Azbej Tristan, aki rávilágított arra, hogy a világon több mint 360 millió embert ér diszkrimináció, fenyegetés vagy üldöztetés azért, mert megvallják Jézus Krisztus nevét.
Hölvényi György is szólt a felelevenített iraki misszióról. Elmesélte, hogy amikor onnan visszatért Európába, úgy gondolta, ha EP-képviselőként mindenhol elmondja, mit látott, mit tapasztalt, mindenhol óriási, szenvedélyes felháborodást tapasztal. Nem így történt.
Mindent elkövet az európai baloldal, de tényleg, valami egészen megszállott módon, hogy ezt [a keresztényüldözést] megpróbálja valahogy relativizálni
– jelentette ki az EP-képviselő.
Hölvényi György elmondta, hogy a munkájuk egyik része praktikus teendők sora. Hatékonyan kell segíteni: élelem, víz, fedél kell a bajba jutottaknak.
A másik pedig, ami legalább ilyen fontos a munkánk során, az a harc a közöny ellen
– fogalmazott.
A beszélgetés során Azbej Tristan is megerősítette, hogy sok nyugati politikus közömbösen vagy tagadólag áll az üldözött keresztények ügyéhez.
Címlapkép: Az Arcok és Történetek (Face and Stories) című angol nyelvű kötetet mutatta be csütörtökön este Hölvényi György a KDNP EP-képviselője (középen) és Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára (b) Budapesten. Szilvay Gergely, a kötet egyik szerzője vezette a beszélgetést (j). Fotó: Wollner Péter