Hárommillió embert sértett vérig Magyar Péter

3 millió 60 ezer 706 ember szavazott a 2022-es országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP listájára. Ők mind azt a legitim döntést hozták meg, hogy a kormánypártokat bízzák meg azzal, képviselje őket, bennük látták azt, hogy hatékonyan képesek az érdekeiket képviselni. Magyar Péter a minap ezt a 3 millió 60 ezer 706 embert sértette meg.

A baloldal új Messiása egyik fórumán ugyanis saját hatása alá kerülve, önmagától megrészegülve azt találta mondani, hogy „mostanában már ciki fideszesnek lenni, kihaló állatfajta.” Nem tudjuk, hogy ő maga felmérte-e a szavai súlyát pontosan, ugyanakkor az biztos, hogy Magyar Péter ezzel a kijelentésével átlépett egy határt.

Nemcsak megsértette a kormánypárt több, mint 3 millió szavazóját, hanem az emberi méltóságukba is belegázolt.

Persze Magyar kijelentésének voltak előzményei a baloldalon. Emlékezhetünk még a szebb napokat megélt MSZP egykori vezető politikusára, Bangóné Borbély Ildikóra, aki szinte napra pontosan 5 évvel ezelőtt, az akkor európai parlamenti választási kampányban válaszolt úgy egy, a Fidesz támogatottságát firtató kérdésre, hogy „sok a patkány Magyarországon”. Benne legalább volt annyi, hogy – bár állítása szerint meg sem fordult a fejében, hogy lepatkányozza a Fideszeseket – bocsánatot kérjen. Aztán jött Márki-Zay Péter, a baloldal 2022-es aktuális Messiása, aki a vidékieket ostobának és agymosottnak nevezte, a Fidesz szavazóit pedig trágyával etetett gombákhoz hasonlította. Szavainak persze meg is lett az eredménye, az újabb, minden korábbinál nagyobb felhatalmazást adó fideszes kétharmad. Ezek után jött most


Hirdetés

Magyar Péter, aki szerint tehát a fideszes egy kihaló állatfajta.

Azt azért nagyon halkan tegyük hozzá, hogy pár hónappal ezelőttig maga Magyar Péter is fideszes volt. Persze az éppen aktuális Messiás környezetében már-már kultúrája van a kormánypárt és a jobboldali szavazótábor gyalázásának. Egyik fontos háttérembere egy kollégáját nevezte kártékony csótánynak és fenyegette meg azzal, hogy eltöri az ujjait. A Tisza Párt egyik EP képviselőjelöltje, Kollár Kinga pedig agymosott népként beszélt a magyarokról.

Ez egy olyan különbség jobb- és baloldal között, ami ismét elhelyezi Magyar Pétert azon az oldalon, ahová az elmúlt hónapokban állt. 

A jobboldalon ugyanis soha, senki nem ragadtatná magát arra, hogy bármelyik párt szavazóit dehumanizálja, vagy emberi méltóságában megsértse.

A gondolat, a döntés és annak szabadsága szent és sérthetetlen. Egy pártnak, egy politikusnak pedig nem az a dolga, hogy a választókat sértegesse, hanem hogy meggyőzze őket arról, miért érdemes rá szavazni. Ha pedig ez nem sikerült, nem az emberekre kell haragudni, hanem meg kell keresni a hibát, hogy miért nem. Persze akinek nincs más eszköze, annak marad a sértegetés, az uszítás, a hergelés.

Magyar Péter szavai ráadásul jó látleletét jelentik annak a folyamatnak is, amelyet Nyugat-Európában érzékelünk. A háborús pszichózis, a háborús uszítás ugyanis oda vezet, hogy az ember, a közösség lesz egyre kevésbé fontos. Ebből a szempontból pedig

nem sok különbség van Magyar Péter Fidesz-szavazókra vonatkozó szavai és a sorkatonaságról, uniós fiatalok ukrán frontra küldéséről szóló nyugati fantazmagóriák között.

Mindkettőből a tisztelet és az ember értékként való elismerése hiányzik. Ne hagyjuk, hogy ez a politika, ez a stílus, a háborús uszítás ilyen-olyan formái idehaza is meghatározóvá válhassanak, és állítsuk meg együtt ezt az egyre riasztóbb folyamatot!

Címlapkép: Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti listavezetője. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb