Hölvényi György: „Többségekért kell küzdeni és szövetségeket kell építeni”
Hölvényi György magyar Európa Parlamenti képviselő pubertáskori tünetnek tekinti azt, hogy sok európai elfordul a keresztény gyökerektől; Brüsszelben és Strasbourgban küzd a baloldali ideológiákkal és az EU kompetencia-túllépéseivel. A Die Tagespost németországi katolikus nemzeti hetilap készített interjút Hölvényi Györggyel, a Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselőjével.
Az egyesült Európa alapítóatyái hívő és gyakorló katolikusok voltak: Robert Schuman, Alcide de Gasperi, Konrad Adenauer, Charles de Gaulle. Ma azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy teljesen megfeledkeztek-e az európaiak keresztény identitásukról.
Kétlem, hogy csakugyan teljesen megfeledkeztek-e róla. Európa említett atyái esetében a gyökerek mindenesetre különösen mélyek voltak. Ők a háború utáni korszakban keresztény hitükből fakadóan egy új, értékes Európát kívántak felépíteni. Az ehhez szükséges értékek keresztény hitük révén álltak rendelkezésükre. Ez a projekt akkoriban azon emberek számára is vonzó volt, akik nem osztották ezt a hitet, így megfelelő válasz született a kor kihívásaira. Ha visszatekintve megállapítjuk, hogy akkor a társadalmi szolidaritásból jólét fakadt, akkor az azért van, mert az egyházi szociális tanításnak társadalmi gyökere volt. Meggyőződésem, hogy az Európai Unió máig ezekből a gyökerekből él, hosszútávon azonban veszélyben látom magunkat, mert sokszorosan elveszítettük a keresztényi gyökerekhez fűződő belső kötődést.
Amikor az EU alkotmányáért és az alapjogok chartájáért folyt a küzdelem, nagy harcok dúltak a keresztény örökségre és – különösen – Istenre történő hivatkozás körül, amint azt sok európai alkotmány ismeri.
Az európai társadalmak az utóbbi évtizedek során erősen szekularizálódtak, lehet, hogy ez a jóléti társadalom következménye? A korszellem, amelyben élünk, azt szuggerálja, hogy Jézus Krisztusra már nincs szükségünk. Milliók számára gyengült az isteni valóság magától értetődősége. Ez talán csak divatjelenség, egyfajta pubertás, ami majd elmúlik. Mindenesetre remélem, hogy a nyugati kereszténység ezen kamaszkori tünete véget ér, hiszen gyökereink nélkül nem vagyunk képesek a túlélésre. Ha mi, bűnös keresztények nem tesszük hitünket láthatóvá és megélhetővé, akkor állandóak lesznek a balról vagy jobbról érkező ideológiai kísértések.
Figyelmen kívül hagyjuk a gyökereket, de le kívánjuk aratni a gyümölcsöket?
Igen, pontosan. Még beszélünk szolidaritásról és szubszidiaritásról, de már nem ismerjük a hátterüket. A keresztény tudás és a hit továbbadásának folytonossága a családon belül megtört. Megtört keresztény identitásunk – ez szinte csak Európában létezik! Európánk két évtizeden belül missziós területté vált. Nem az európai elitek intrikája volt az, hogy az Istenre hivatkozást nem sikerült az EU szerződéseiben gyökereztetni, hanem Európa kereszténytelenítésének következménye. Az isteni vonatkoztatással szembeni ellenállásból kiinduló üzenet azonban fatális volt. A kommunizmus összeomlásakor ugyanis Közép- és Kelet-Európában sokan reménykedtek a keresztény Európához történő csatlakozásban. Országainkban így már akkor kezdetét vette az euroszkepticizmus.
Ez máig elválasztja az európaiakat? Lengyelországban, Horvátországban és Szlovákiában a többség alighanem másképp definiálná „Európa értékeit”, mint a brüsszeliek vagy a berliniek?
Európa nyugati része az elmúlt évtizedekben sosem látott jólétet tapasztalt meg, míg az igazi vallásos élet tapasztalata és sok esetben annak emléke is veszendőbe ment. A keleti fele ezzel szemben évtizedekig kommunista, ateista propagandának volt kitéve, részben azonban megőrizte a keresztény értékek iránti vágyakozást. Hogy lehetséges ez? A fiatal nemzedékben sok az útvesztés. Keresztényekként az a feladatunk, hogy ma releváns válaszokat adjunk anélkül, hogy az értékekről alkotott elképzeléseinket relativizálnánk. Látni kell azt, hogy a katolikus egyház csakúgy, mint más egyházak új utakat keres. A pluralista, liberális és globalizálódó társadalomban nehéz az egyház küldetéséből fakadó vezető szerepét ismét megtalálni. E nélkül az európai kereszténydemokrácia megújulása sem várható.
Ön 2014 óta az Európai Parlament tagja. Nem szörnyen frusztráló itt dolgozni, ahol Ön oly nyilvánvalóan kisebbségi programot képvisel?
Ezt már egész életemben megszoktam! Néha azonban már ijesztő, hogy milyen makacssággal és agresszivitással rekesztik ki a parlamentben a baloldali szélsőségesek részéről azokat, akik más véleményen vannak. Ez néhol az 1980-as évek kommunista Magyarországának televíziós propagandájára emlékeztet.
A baloldali ideologizálás példája, hogy hogyan kezelik az EU-ban a terhességmegszakítás témáját: 20 évvel ezelőtt kódoltan „szexuális és reprodukciós egészségügyi jogokról” beszéltek, most többség követeli a „terhességmegszakításhoz való jogot”.
Ez botrány! Jogilag is, mert a terhességmegszakítás területén az EU egyáltalán nem rendelkezik illetékességgel. Az Európai Parlament törvényalkotói felelősséget visel Európában, ezért mindenkinek tudnia kellene, hogy a terhességmegszakítás a nemzeti jogalkotáshoz tartozik, és nem az EU kompetenciájába. Frakciómnak, az Európai Néppártnak az Európa Parlament legnagyobb képviselőcsoportjaként különböző szárnyai vannak – kereszténydemokratákkal és liberálisokkal. Az EPP nagy előnye, hogy itt nagy szabadsággal lehet a vallás és a hit valamennyi kérdéséért dolgozni. Így csak az EPP-ben létezik 30 éve vallásközi párbeszéddel és vallásszabadsággal foglalkozó munkacsoport.
A családok és személyek jogállásáról szóló törvény sem az EU, hanem a tagállamok kompetenciájába tartozik. Az Európa Parlament ennek ellenére állandóan kiáll az úgynevezett „LGBTIQ-jogok mellett”. Ezzel is átlépnek egy határt?
Teljes mértékben. E tekintetben van egy egyre radikálisabb baloldali többség az Európai Parlamentben. A kommunista időkben nehéz volt kiállni a család és a családi értékek mellett, most pedig azt élem meg az Európai Parlamentben, hogy alig lehet a családról beszélni. Családok nélkül azonban a társadalom nem képes a túlélésre. E tekintetben van egy kicsi és nagyon agresszív kisebbség, amely rendkívül hatékonyan lobbizik saját érdekei mellett. Az EU szintjén ehhez nincsenek jogalkotói mozgásterek, az egyes államokban azonban ez a kisebbség lobbizásával „pozitív diszkriminációjuk” értelmében változtatja meg a jogi valóságot.
Az EU szintjén történő jogalkotás azonban aláássa a nemzeti kompetenciát: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így küzd a „szülői tanúsítvány” érdekében, hogy a valamely EU államban elismert szülőséget minden államban elismerjék. Ez például az Ön hazáját, Magyarországot arra kényszerítené, hogy a homoszexuálisak általi örökbefogadással és béranyasággal más EU államban szerzett szülőséget esetenként elfogadják.
Ezek nyilvánvalóan a hatáskör túllépésének esetei. Ha ez így megy tovább, ez alá fogja ásni a polgárok EU iránti támogatását. Az EU-nak a lényeges dolgokra kell koncentrálnia, az értelmes együttműködésre a külpolitikában, a gazdaságban, a környezetvédelemben és – a szubszidiaritás elvén – mindenben, amit egy állam önmaga nem tud kielégítően megoldani. Az EU Bizottságának azonban nincs keresnivalója a polgárok konyhájában vagy hálószobájában! Ez aláássa az európai projekt szavahihetőségét. A tagállamok felelősek, ezért szükséges az, hogy a nemzeti kormányok ezeket a fejleményeket a Tanácsban szótöbbséggel megakadályozhassák.
Érdemes egyáltalán keresztény lobbizást folytatni az Európai Parlamentben?
A keresztény lobbitevékenység esetében nem pénzről vagy gazdasági érdekekről van szó, hanem a természet törvényébe foglalt értékekről. Ezeket képviseli a katolikus egyház, de más egyházak is. Ebből fakad a katolikus egyház társadalmi tanítása. E társadalmi tanítás ismerete nélkül nem lehet a kereszténydemokráciáról vagy a „C”-ről beszélni. Ez a lobbimunka szükséges. Egy példa: én voltam a fejlődő országok oktatási tevékenységének jelentéstevője és keresztül tudtam vinni azt, hogy Afrikában az egyházi oktatási létesítményeket is támogassák anyagilag. Ezek túlnyomórészt katolikus iskolák, amelyek fontos munkát végeznek és évtizedek után immáron EU-s pénzeket kapnak. Ehhez kitartó meggyőző munka volt szükséges a saját frakciómban, az Európai Parlamentben és az Európai Bizottságban. Többségekért kell küzdeni és szövetségeket kell építeni. Ez csak akkor megy, ha mi magunk hitelesek vagyunk.
Az EU-ban újra meg újra téma a vallásszabadság és a keresztények üldözése. Létezik a vallásszabadsággal foglalkozó EU megbízott hivatala, évenkénti jelentések és viták. Nőtt a vallásszabadság iránti érzékenység?
Igen, a mi munkánk révén. Az „Iszlám Állam” által a ninivei síkságon keresztények és jazidik ellen elkövetett népirtásig a brüsszeli döntéshozók nem vették komolyan a témát. Ez az ignorancia elviselhetetlen volt számomra, de amikor a kollégáim látták Moszulban a régi szobrok elpusztítását, hirtelen érdeklődés támadt. Jean-Claude Juncker akkor az EU Bizottságának elnökeként még Ján Figelt is kinevezte vallásszabadsággal foglalkozó megbízottnak. Ő jó munkát végzett, de a hivatalát nagyon gyengén szerelték fel. Ursula von der Leyen idején a hivatal három évig üres volt. Mit jelentsen ez? Tragédia, ha a valaha keresztény Nyugat nem hajlandó felelősséget vállalni azon ázsiai és afrikai keresztényekért, akik vérükkel állnak ki hitük mellett. Az európai politikusoknak személy szerint nem kell hívőnek lenniük ahhoz, hogy megértsék, hogy felelősek azon keresztényekért, akiket hitük és „nyugati kulturális hovatartozásuk” miatt támadnak és abuzálnak. Ők ugyanis számítanak ránk!
Forrás: Die Tagespost
Címlapképen: Hölvényi György, a KDNP és az Európai Néppárt európai parlamenti képviselője „A Mi Európánk” pódiumbeszélgetés-sorozat nyitányán. Fotó: Vasarnap.hu/GK
