A Baptista Szeretetszolgálat a csádi projektek folytatásaként elindította az optikusképzést

A Baptista Szeretetszolgálat a csádi projektek folytatásaként elindította az optikusképzést. A tréning célja, hogy a látszerészet területén dolgozó helyi szakembereknek bemutassák a modern technológiára épülő szemvizsgálat és a különböző típusú szemüveglencsék és a szemüvegkészítés aktuális technikai alapismereteit – közölte közösségi oldalán a szervezet.

Azt írták, hogy a program megnyitóján mások mellett részt vett dr. Vogel Dávid, a Hungary Helps – Magyarország segít csádi irodájának vezetője, Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat csádi projektvezetője, valamint a helyi szakemberek mellett az OPC, a Vakság Megelőzésére Irányuló Nemzetközi Szervezet hazai irodájának képviselője, és a PNLC, azaz a Vakság Elleni Nemzeti Program vezetője.

A tréninget tartó Raák Benedek optometrista, látszerész elmondta:

szinte a teljes afrikai kontinensen, de különösen az Egyenlítő és a magas napsütéses óraszámmal rendelkező országokban az 50 év feletti lakosság esetében a szürkehályog népbetegségnek számít.

Súlyos problémát jelent, hogy – különösen a vidéken élő lakosság számára – nehezen megvalósítható a látásvizsgálat és elérhető a szemüveg. Nincs elegendő szakember és optikus szaküzlet, hiányoznak a rendelkezésre álló modern eszközök, kevés a nyersanyag. Főként az idősek, nők és gyermekek körében megoldatlan, hogy minden arra rászoruló olvasószemüveghez jusson – tette hozzá.

Horváth Sándor arról számolt be, hogy a jelenlegi képzés mellett a csádi ellátórendszer több mint nyolcmillió forint értékű berendezést, látásjavító eszközparkot kap adományba, mely eszközöket a tréningen résztvevő optikusok használhatják fel üzleti, de főként humanitárius kampányprojektek végrehajtására. Ezek a menekülttáborokban élőket és a szegénysorsban levő lakosságot célozzák – írták.

Az elképzelés az, hogy a rendszer belátható időn belül önfenntartóvá váljon, azaz a kapott eszközökkel végzett munkából befolyó jövedelemből támogassák a legrászorultabbak látásvizsgálatát és szemüveggel történő ellátását – emelték ki.

A Baptista Szeretetszolgálat a csádi projektek folytatásaként elindította az optikusképzést. Raák Benedek optometrista, látszerész(b) tartotta a tréninget. Forrás: Facebook/Baptista Szeretetszolgálat

Vogel Dávid külön kitért a Baptista Szeretetszolgálattal az egészségügy területén közösen megkezdett másik projektre is, amely még februárban kezdődött el. Ennek során már öt kórház részesült gyógyszer, és gyógyászati segédeszköz adományban, emellett pedig jelenleg is tárgyalások folynak egy orvosmisszió Csádba érkezéséről.

A Baptista Szeretetszolgálat arról is tájékoztatást adott, hogy a Hungary Helps-szel közösen két oktatótermet is megújítottak Csádban. Ezekben immár kulturált körülmények között tanulhatnak a helyiek és a más országokból érkezett menekültek.

Címlapkép: Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat csádi projektjének vezetője (b). Forrás: Facebook/Baptista Szeretetszolgálat

Iratkozzon fel hírlevelünkre