Moszkva elismerte az Iszlám Állam felelősségét a krasznogorszki merényletben, de Kijev érintettségét is hangoztatta

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője pénteken először jelentette ki, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet felelős a krasznogorszki Crocus City Hall koncertteremben márciusban elkövetett, több mint 140 halottal és mintegy 550 sebesülttel járó terrortámadásért, de azt is leszögezte, hogy az ukrán katonai hírszerzésnek (GUR) közvetlen szerepe volt a merényletben.

Bár Alekszandr Bortnyikov elmondta, hogy az eddigi vizsgálatok eredménye szerint az előkészületeket, a finanszírozást, a támadást és a terroristák menekülését az Iszlám Állam – Horaszán terrorszervezet koordinálta az interneten keresztül, de kiemelte, hogy továbbra sem zárták ki Kijev érintettségét az akcióban.

A nyomozás még zajlik, de máris leszögezhetem, hogy az ukrán katonai hírszerzés közvetlenül szerepet játszott a támadásban

– mondta.


Hirdetés

Korábban Bortnyikov azt állította, hogy az akció előkészítését „a nyugati szakszolgálatok segítették, és maguk az ukrán szakszolgálatok is közvetlenül részt vettek benne”.

Március végén Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, a terrorcselekményt „iszlamista radikálisok” követték el, ám ő sem zárta ki Ukrajna részvételét az akcióban.

Újabb kilenc embert vettek őrizetbe a moszkvai terrortámadás kapcsán – Az orosz hatóságok szerint a merénylethez az ukrán nacionalistáknak is közük van

A kijevi kormány tagadja, hogy köze lenne a merénylethez, amelynek ügyében egyébként már több mint 20 embert vette őrizetbe, köztük a támadás végrehajtásával gyanúsított tádzsik állampolgárokat.

Az Iszlám Állam nem sokkal az akció után már jelentkezett a terrortámadás elkövetőjeként.

(MTI)

Címlapkép: Füst száll fel a lángoló Crocus City Hall nevű hangversenyteremből, amelyben katonai terepruhát viselő fegyveresek tüzet nyitottak Krasznogorszkban 2024. március 22-én. Fotó: MTI/AP/Szergej Vegyjaskin

'Fel a tetejéhez' gomb