Epizódok a nők történetéből I. – A női érdekvédelem útkeresése

A csíksomlyói hegynyeregben május 18-án, szokásosan a pünkösdi búcsúban összegyűltek a népek (magyarok). A szentmisén Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke hosszan beszélt feladatainkról, köztük férfi és nő egymásrautaltságáról, a terített asztalról, valamint Máriáról és a tékozló fiúról, a túlcsorduló szeretetről s a családi összetartásról. A beszéd eddig a pontig nem különbözött korábbi igéktől, de a pap váratlanul hozzátette: „…az édesanyákat a férjeknek, az apáknak kell megmenteni attól, hogy gyermekeiket kiszolgáló cselédek legyenek.” A cseléd szónál kissé megbicsaklott a hangja, de kimondta, s azzal elindított valamit. A kijelentés többféleképpen értelmezhető, nő nézőpontból pedig korszakkezdő lehet a hívek számára.

Bevezetés

A női érdekvédelem és kapcsolódó témái a legtöbb ember részére még mindig annyira idegenek, hogy egy-egy róla szóló beszélgetésnek sokszor még alapjai sincsenek. Ki ért hozzá? Kinek higgyünk? Kik lehetnek hitelesek, amikor nem-tetszők, szintén nem tetsző cselekedeteit kritizáljuk? A legfontosabb, hogy a megértésben olyan nézőpontot hozzunk létre, amelyet nem utasítunk el azonnal. Tehát beszélgethetünk?

A női tudományok függetlenedése abban rejlik, hogy a kultúrában és a tudományban jelenlévő keretrendszert használják aszerint, hogy azok milyen hatással voltak/vannak a nők mindenkori helyzetére, és a nemi sztereotípiák alakulására. Lásd: kritikai filozófia, diskurzuselemzés, történetírás, művészettörténet, irodalom, média- és más ábrázolásmódok.

A feminizmus a világot önálló nézőpontból vizsgálja, és a női érdekképviseletet megpróbálja a már meglévő, egyetemes társadalom-tudományi struktúrába illeszteni. Leírói vagy éppen értelmező kritikusai, miként a történet- vagy politikatudomány is, besorolja, elnevezi irányzatait, éppen úgy, mint pl. a kapitalizmust, szocializmust, liberalizmust, amelynek aktorai az imperialisták, kommunisták, köztársaságpártiak, demokraták, konzervatívok (stb.).

A nők történetében eligazodáshoz segítséget nyújthat a tényekre épülő ismeretterjesztés. Az elmúlt évtizedekben számos könyv, publikáció, cikk látott napvilágot a témában. Azok egy részét szakkutatók, rosszabb esetben kívülálló kritizálók írták, és a szövegek konferenciákon, vagy szakmabeli érdeklődőkhöz juthattak el. A másik rész, az Internet-robbanás és a közösségi média előretörése óta a boulevard-sajtó like-vadász hírei közül került ki, s szájról-szájra (kommentről-kommentre), vagy legföljebb hivatkozásként terjed tovább.

Feminista témákban a kattintás-centrikus hírközlés többnyire leragad a direkt nemiséghez köthető témáknál. Különösen a nem-semleges illemhelyek szükségessége, a nem-változtató műtétek borzalmai, vagy a templomba betörő félmeztelen ’feminista érdekvédők’ flash-mobja népszerű. A média ezen akciókat ismeretek hiánya révén a női mozgalom megnyilvánulásainak tartja. A nézők szörnyülködnek: lám, ilyenek ezek a felforgató némberek, akik tán nem is emberek. De mi köze ehhez egy átlagosan élő, mai nőnek?

Mindez szemfényvesztés, és a benne tevékenykedők alig különböznek a politikában ’használatos’ pénzelt provokátoroktól. A csekély létszámú, de annál hangosabb felforgatók csaholása a megbotránkoztatásra irányul. A háttérben érdekvédő szervezetek állnak, amelyeknek mindössze  kiegészítő szlogenje a női érdekvédelem, és ha kell, ha nem, védik a nőket – és minden kisebbséget, hátrányos helyzetűt.

Sok esetben a tradíciók és a konzervatív értékek nevetségessé tétele folyik, amely leleplezi a rendbontók politikai szándékát. Például: a biológiai nem liberalizációja, a deviancia hitelesítése, a környezetvédelem, a radikális globalizáció, és az LMBT+ (QIA… stb.) -lobbi támogatása; mindazokkal összemosva a fogyatékkal élők segítése, a színesek, a romák és általában a kisebbségek védelme, s csak kicsivel nagyobb falatként hozzácsapva a nők és a gyermekek jogainak képviselete.

Az eligazodás roppant nehéz, mert a felsorolt területek között szerepelnek valóban fontos és szükséges feladatok, csakhogy az érdekvédelem sok esetben lobbivá válik, és a gondoskodási szféra sztereotípiáira épít. Közben keveredik az érték az érdekkel, a valódi tenni akarás a nyerészkedéssel; a valódi cél pedig sokak számára a hatalomszerzés.

Az érdekből és/vagy a politikai megrendelésre hirdetett eszmék tudományos alapokra is támaszkodnak, s még az sem vitatott, hogy hirdetőik között nincsenek őszinte, segítőkész aktivisták. Az ő hitüket, erejüket is leértékelik a hangoskodók, akik a rendből rendezetlenséget csinálnának, a közösségből megosztottságot, egyéni érdekek, vágyak érvényesítésével. A megbízók ekképpen változtatták a liberalizmust radikalizmussá, a nemiséget gender ideológiává, s erőszakos influencerként tartják figyelemben a mindenkori szelíd többséget.

A fél- vagy álhírek elleni védekezés legjobb módszere a tájékozódás és a tájékoztatás. A női érdekvédelem, a feminizmus területén a józan, ha úgy tetszik: konzervatív női érdekképviselet megismertetése szükséges, amely irányzat óhajtása egyelőre erősebb, mint tényleges ismerőinek száma. Az emberek nagy része ösztönösen női érdekvédő, csak nincsenek hatásos érveik a radikálisokkal szemben.

A következő fejezetek a kezdetekről és a nők történetének állomásairól szól, s arról, miképpen nőtte ki magát a valódi női érdekvédő mozgalom, hogyan rétegződött, és melyféle útkeresés vezetett napjaink szélsőséges eszmevilágáig.

Horváth Júlia Borbála

A címlapkép illusztráció. Fotó: Freepik