Mayer Mihály és Bíró László püspököket ünnepelhetik a szekszárdi és a pécsi hívek

Nagy ünnepre készül a Pécsi Egyházmegye, két szentmisében két nyugalmazott püspök négy kiemelt évfordulóját ünneplik idén május 12-én, illetve június 29-én – adta közre honlapján az egyházmegye.

Mint írták:

a 2024-es esztendőben ünnepli Mayer Mihály nyugalmazott megyés püspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját, valamint ugyancsak ebben az évben ünnepli Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját.

Szekszárdon május 12-én, vasárnap 16.00 órakor kezdődik a jubiláns püspökök ünnepi szentmiséje 16.00 órai kezdettel az Urunk Mennybemenetele templomban.


Hirdetés

A kiemelt ünnepi alkalom június 29-én, szombaton 10.30 órakor kezdődik a pécsi székesegyházban, ahol a jubiláns püspök atyákkal és vendégeikkel vehetnek részt szentmisén a hívek.

Az alábbiakban a két atya rövid életrajzát ismertetjük a Pécsi Egyházmegye tájékoztatása alapján:

Mayer Mihály Kisdorogon született 1941. január 31-én. A bonyhádi gimnáziumban érettségizett, majd a Győri Hittudományi Főiskolán és Szemináriumban készült fel a papságra. 1964. június 21-én szentelték pappá a pécsi székesegyházban. Előbb Simontornyán, Pincehelyen és Tamásiban szolgált, majd 1972-ben Dunaföldváron lett segédlelkész, majd 1975-től vikárius, 1980-tól pedig plébános. 1985-ben a Szekszárd-belvárosi plébánia plébánosa lett.

II. János Pál pápa segédpüspökké nevezte ki 1988. december 30-án. Püspökké szentelték 1989. február 11-én Dékány Vilmossal, Várszegi Asztrikkal, Takács Nándorral és Ács Istvánnal együtt az esztergomi bazilikában. Megyés püspöki kinevezése 1989 november 3-án, beiktatása 1989. december 16-án volt.

Mayer Mihály püspöki jelmondata: Gaudium nostrum Dominus, magyarul: Az Úr a mi örömünk.

Bíró László Szekszárdon született 1950. október 31-én. A gimnáziumot a győri bencéseknél végezte. 1974. június 23-án szentelték pappá Szekszárdon. Lelkipásztori szolgálatát a Pécsi Egyházmegyében kezdte. 1974-1977 között Mágocson, majd még abban az évben egy rövid ideig Szigetváron volt káplán. 1977-1978 között Pécsett a székesegyház káplánja volt, majd 1978-ban szentszéki jegyző, 1980-1989 között püspöki szertartó és titkár. 1989-től a pécsi székesegyház plébánosa, 1990-ben a püspöki bírósági helynök, 1991-től mesterkanonok, majd 1994-től teológiai tanár.

1994. április 18. II. János Pál pápa kinevezte Castrae Galbae-i címzetes püspökké és kalocsa-kecskeméti segédpüspökké. 1994. május 21-én püspökké szentelték Kecskeméten az urunk Mennybemenetele társszékesegyházban. 1994. június 1-től 1995. augusztus 1-ig kalocsa-kecskeméti érseki helynök, 1996-2008. között a Központi Papnevelő Intézet rektora volt Budapesten. 2008. november 20-án XVI. Benedek pápa Magyarország katonai ordináriusává nevezte ki. Beiktatása 2009. január 9-én volt a Szent István-bazilikában, Budapesten. 2009–2021 között tábori püspök, 1994-2019. között a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferense.

Bíró László püspöki jelmondata: Tecum Pro Te, magyarul: Veled, érted.

Címlapkép: Mayer Mihály (b) és Bíró László (j). Fotó: Magyar Katolikus Egyház, Pécsi Egyházmegye

'Fel a tetejéhez' gomb