Átadták a felújított plébániaépület új közösségi tereit Veszkényen

Átadták, megáldották a Győr-Moson-Sopron vármegyei Veszkény község római katolikus plébániájának felújított épületét, az abban kialakított új közösségi tereket vasárnap, a beruházás a Magyar falu program keretében, 60 millió forintból valósult meg.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: szomorú tény, hogy Magyarországon – de a világon máshol is – évtizedek óta paphiánytól szenvednek a keresztény közösségek, a falusi plébánia épületek pedig nagy számban üresen állnak.

Ezért gondolta azt Magyarország kormánya, hogy a Magyar falu program keretében biztosítsunk forrást arra, hogy az üresen álló plébániai épületeket felújítsuk, új közösségi funkcióval lássuk el

– mondta. Ismertetése szerint a Magyar falu program keretében 2019-től 1300 plébánia és parókia épületét újították fel, az összeg meghaladja a 21 milliárd forintot – mondta Gyopáros Alpár.


Hirdetés
Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, fideszes országgyûlési képviselő beszédet mond a római katolikus plébánia felújított épületének avatásán a Győr-Moson-Sopron vármegyei Veszkényben 2024. április 28-án. 
MTI/Krizsán Csaba

A kormánybiztos közlése szerint a program részeként Győr-Moson-Sopron vármegyében több mint egymilliárd forintból 60 plébániaépületet újítottak fel, Veszkényben két pályázati körben történt a plébánia felújítása, 60 millió forint támogatásból. Az ünnepi beszédet követően Berta Tibor katolikus tábori püspök áldotta meg a felújított plébánia épületét, majd a község Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templomában bérmálással egybekötött szentmisét tartottak.

(MTI)

A címlapképen Berta Tibor katolikus tábori püspök megáldja a római katolikus plébánia felújított épületét a Győr-Moson-Sopron vármegyei Veszkényben 2024. április 28-án. MTI/Krizsán Csaba

'Fel a tetejéhez' gomb