Rákay Philip vallott: politikai szerepvállalása miatt rúgták ki évekkel ezelőtt a zenetévétől – VIDEÓ

Rákay Philip magyar médiaszereplő, televíziós műsorvezető vallott arról, miért kellett 22 évvel ezelőtt elhagynia korábbi munkahelyét.

A szakember visszaemlékezése szerint 2002 áprilisában négy év Fidesz-kormányzást követően a választások két fordulója között a kormányzópárt nagygyűlést tartott, amelynek Rákay Philip volt a műsorvezetője. Visszaemlékezése szerint eufória lengte be azt a napot, és annak ellenére sem bánja szerepvállalását, hogy azt követően munkahelyi retorziókkal kellett szembenéznie.

Egyik igen jól ismert, ma is népszerű műsorvezető társam összehívta a zenetévé vezetőségét, fellázítva ellenem szinte a teljes stábot, számon kérve a vezérigazgatót, hogy miért nem rúgnak ki azonnal, mert állítólag őt is nácizzák miattam

– emlékezett vissza Rákay Philip.


Hirdetés

Bevallása alapján ez a kolléga pedig nem más, mint Lilu (Kovalcsik Ildikó Magdolna) volt, aki szintén a neves zenecsatornánál dolgozott. Rákay Philip elmondása szerint 2002-ben a Fidesznek nem volt saját média platformja, a médiavilág irányítói pedig nem a Fidesszel értettek egyet, így számított arra, hogy tettei nem maradnak következmények nélkül.

„Felhívtak telefonon médiában dolgozó fontos emberek, akik azt mondták:

amíg ők pozícióban lesznek, addig én portás sem leszek”

– fogalmazott a szakember, majd hozzátette, hogy a közvetlen kollégái is mind ellene fordultak.

Forrás: magyarnemzet.hu

A címlapképen Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja az Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal című televíziós showműsor második középdöntőjén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai gyártóbázisán 2015. február 21-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb