Gyakorolják a lépéseket a Hagyományok Háza májusi néptáncos programjaira! – VIDEÓ

A május 6-i táncház napjára „fordulva” május első hetében több táncos rendezvényt is szervez a budapesti Hagyományok Háza. Már kezdődhet is a gyakorlás a jövő hét csütörtöki moldvai villámcsődületre! Mutatjuk az ehhez megnézni mindenképpen érdemes videót.

Május 2-án 17 órától moldvai „flashmobot”, villámcsődületet tartanak a Deák Ferenc téri evangélikus templom előtt. A muzsikát a Korinda zenekar biztosítja – közölték a szervezők.

Mutassuk meg, milyen magával ragadó varázsa van a magyar néptáncnak, népzenének és milyen ereje a közösségnek!

– tették hozzá.


Hirdetés

Majd így folytatták: „érkezz egyedül, párban, vagy együttessel az ínyenc, moldvai villámcsődületre. Ha még nem vagy gyakorlott táncos, akkor is állj be nyugodtan, a moldvai lépések hamar elsajátíthatók!”

Aki gyakorolni szeretne, annak az alábbi videót ajánlja a Hagyományok Háza.

A tánc­házmód­szerről tartanak kon­fe­ren­ciát május 4-én, szombaton 9:30 órától. Az egész napos szakmai eseményen azt vizsgálják meg, hogy milyen tartalmi, formai változásokon megy keresztül a táncházmozgalom egyik legfontosabb intézménye, a táncház, a megújuló igényeknek megfelelően.

Kitérnek a napjainkban egyre közkedveltebb folkkocsmákra, valamint a „táncházi” énektanítás módszereire is.

Ugyanazon a napon, 14 órától a Liszt Ferenc téren élőzenével kísért tánc- és énektanítást szerveznek. Kézművesfoglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.

A Ge­ne­rá­ci­ók er­dé­lyi nép­ze­né­re című népzenei gálaműsor aznap 19:30 órakor kezdődik a Zeneakadémián. Vagyis el sem kell hagyni a Liszt Ferenc teret. A napot a Hagyományok Házában hétről hétre megvalósuló táncházban zárhatja a közönség. 

A Hagyományok Háza szervezői vallják: táncban rejlik az élet öröme. Forrás: Facebook/Hagyományok Háza

Vasárnap egy színpadon mutatkoznak be a Hagyományok Házában a néptánc ifjú tehetségei és a Magyar Állami Népi Együttes táncos szólistái. Ez a program 18 órakor nyit, s a következőket írták róla a szervezők:

„A Hagyományok Háza és az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület hagyományteremtő szándékkal egy új programsorozatot indított múlt év őszén ‘Közös ég alatt’ címmel. Az első alkalom sikere arra ösztönzött minket, hogy újra két kiváló néptáncműhelyt invitáljunk reprezentatív előadásunkban a színpadunkra. Ezúttal a vidéki együttesek közül is kiemelkedő Alba Regia Néptáncegyüttes és a budapesti Kincső Néptáncegyüttes fiatal tehetségeit láthatjuk egy előadásban Magyarország kiemelkedő hivatásos táncművészeivel.”

Ünnepeljük együtt a XIII. Táncház Napját, mert táncban rejlik az élet öröme!

– invitáltak részvételre a szervezők.

Címlapkép: A május 6-i táncház napjára „fordulva” május első hetében több táncos rendezvényt is szerve a budapesti Hagyományok Háza. Forrás: Facebook/Hagyományok Háza

'Fel a tetejéhez' gomb