A családok életét jelentős mértékben befolyásolják az üzemanyagárak

A felmérések szerint a lakosság legjelentősebb kiadásait az élelmiszer és az egészségügyi ráfordítások mellett az üzemanyag-költések teszik ki. Ez azt jelenti, hogy a lakosság esetében az üzemanyagár alakulása az egyik legmeghatározóbb tényező, amely érdemben befolyásolja a családok fogyasztását – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Megállapítható, hogy a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő megvédése mellett a kormány a célzott és eredményes intézkedéseinek köszönhetően (például online árfigyelő, kötelező akciózás) visszaszorította az élelmiszerinflációt. Ennek, illetve a reálbérek jelentős ütemű növekedésének köszönhetően megindult az élelmiszer-fogyasztás helyreállása.

Ezzel szemben a családok ma a tavalyi üzemanyagárakhoz képest a benzin esetében több mint 60 forinttal (64 forint), a gázolaj esetében pedig közel 80 forinttal (76 forint) kénytelenek többet fizetni literenként. Ez a 11 és 13 százalékos áremelkedés önmagában mintegy 0,6-0,7 százalékponttal emelte meg az inflációt éves alapon. A fogyasztók érzékenyen reagáltak az üzemanyagárak emelkedésére, amelynek hatására csökkent a kereslet. Ez hátráltatja a fogyasztás helyreállítását – mutatott rá az NGM.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium


Hirdetés

A címlapképen autós emeli le a töltőpisztolyt a Mol gyáli töltőállomásán 2020. január 1-jén.
MTI/Koszticsák Szilárd

'Fel a tetejéhez' gomb