Azbej Tristan a Crux amerikai katolikus lapnak: Ragaszkodunk európai alapértékeinkhez
Azbej Tristan az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a Crux amerikai katolikus online lapnak adott interjújában a pápát méltatta és elítélte a woke ideológiát.
A politikus a beszélgetés során dicsérte a pápa azon kijelentését, miszerint Európának az ideológiai gyarmatosítás helyett vissza kell térnie az alapértékeihez.
Azbej Tristan azt is kifejtette a lapnak, hogy a nyugati kormányok egyik bevett szokása, hogy óvszereket küldenek a segélycsomagokban vagy az adott ország homoszexuális, illetve abortusz jogainak rendelkezéséhez teszik függővé a humanitárius támogatásokat.
„Egyes liberális vagy woke ideológiájú kormányok ahelyett, hogy odamennének ezekhez a közösségekhez és megkérdeznék, mire van valójában szükségük, megpróbálják követni a saját programjukat” – mondta a politikus, hozzátéve:
„ez, azt mondanám, erkölcsi őrültség. ”
Azbej Tristan rámutatott, hogy a Szentatya éppen erről az ideológiai gyarmatosításról beszél, amely véleménye szerint nem csak fenyegető, hanem erkölcstelen és embertelen is. A politikus utalt Ferenc pápa felszólítására, hogy Európa térjen vissza gyökereihez, ennek értelmében a politikai vezetők fogadják el újra a kontinens alapító keresztény értékeit a júniusi európai parlamenti választások előtt.
Azbej Tristan szerint nagyon erős a nyugati országok és Brüsszel lobbija az európai politikában, de állítása szerint ez ellen küzdünk, mert ragaszkodni szeretnénk az alapértékekhez.
„Meglátjuk, hogy megerősödnek-e azok a hagyományos politikai erők, amelyek az európai civilizáció hagyományos építőköveit és értékeit képviselik, vagy éppen ellenkezőleg, a woke-mozgalom térnyerésre kerül” – mondta.
Azbej Tristan a Crux-szal folytatott beszélgetésében a globális keresztényüldözés mértékéről, az ellene való küzdelemhez szükséges nemzetközi politikai akarat hiányáról, valamint az egyház-állami hálózatok összekovácsolásának fontosságáról, a közelgő európai uniós választásokról és a veszélyeztetett közösségeket segítő jelenlegi projektekről beszélt.
Forrás: cruxnow.com
A címlapképen Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Washingtonban, az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma előtt. Forrás: Facebook/Azbej Tristan