Az izraeli foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek Washingtonban – VIDEÓ

Washington belvárosában a Hamász által túszként tartott foglyok szabadon bocsátásáért tüntettek a palesztin szervezet által Izrael ellen végrehajtott terrortámadás után hat hónappal, vasárnap.

A felszólalók, köztük az amerikai állampolgárságú elhurcolt zsidók szülei, azonnali cselekvést követeltek az Abraham Lincoln emlékmű előtt felállított színpadon.

Washington Georgetown városrészének zsinagógájában a fél évvel ezelőtti, Izraelben elkövetett terrortámadásra emlékezve, idén ezen napon adták át a Mensch-díjat, amelyet az emberséges magatartásért ítélnek oda.

 


Hirdetés

Steven Geiger, a Mensch Nemzetközi Alapítvány magyar származású létrehozója és elnöke az eseményen elmondta, hogy a szervezet 2002-ben jött létre, részben magyarországi segítséggel a zsidó vészkorszakról szóló emlékek továbbadására, oktatásra. Hangsúlyozta, hogy a szervezet idei díjátadójának helyszíne és időpontja egyben emlékezés a Holokauszt óta a zsidók ellen elkövetett legsúlyosabb erőszakos cselekményre.

Hyim Shafner, az eseménynek helyet adó zsinagóga rabbija elődjéről, Phillip Rabinowitzról is megemlékezett, akit 40 éve, 1984-ben Washingtonban gyilkoltak meg, és aki a zsinagóga közösségét évtizedekkel ezelőtt újjáélesztette. A zsidó közösségi vezető egyben megemlékezett a Hamász túszairól. Elmondta, hogy rendőri biztosítás nélkül sokan nem mernek belépni zsinagóga kapuján, amit néhány évtizede nem tudott volna elképzelni az Egyesült Államokban.

A díjátadón Takács Szabolcs, Magyarország Egyesült Államokban akkreditált nagykövete felkért hozzászólóként a többi között arra mutatott rá, hogy Magyarország a zsidó emberek számára teljesen biztonságos. Megemlékezett arról, hogy 2024 egyben a magyarországi holokauszt 80. évfordulója is, Magyarország pedig mára szembenézett a történtekben való felelősségével.

Emlékeztetett arra is, hogy a magyar kormány volt az, amelyik a fél évvel ezelőtt elkövetett izraeli terrorcselekményeket követően betiltott minden Hamász-párti és Izrael-ellenes tüntetést, valamint úgy fogalmazott, ma a magyar kormány az egyedüli az Európai Unióban és az ENSZ-ben, amely megvédi Izraelt. Rámutatott arra is, hogy a 2023. október 7-én elkövetett terrortámadás nemcsak a múlt, hanem a jelen fájdalmairól is szól.

A Mensch-díj 2024-es egyik kitüntetettje Michael Kahana, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, aki az izraeli terrortámadást követően egyik szószólója volt az amerikai egyetemeken elterjedt zsidóellenes megnyilvánulásokkal szembeni kezdeményezésnek.

Elismerték Richard Kurin kulturális antropológus, a washingtoni Smithonian Institute kutatási igazgatójának tevékenységét is, valamint Michael Ruane, a Washington Post újságírójának munkásságát. A díjazottak között volt Theodor Meron jogász, a Hágai Nemzetközi Törvényszék korábbi bírája is.

Vasárnap a Michigan állambeli Dearbornban Izrael ellen vonultak utcára az amerikai muszlim közösség tagjai, akik Egyesült Államok-ellenes jelszavakat is hangoztattak, Joe Bident pedig népirtásban mondták felelősnek.

Oszama Abdulghani, michigani imám Izraelt fasisztának nevezte, és az Iszlám Államhoz hasonlította. A tüntetést a muzulmán szent hónap, a Ramadán utolsó napja alkalmából szervezték, Al-Kudsz napként hirdették meg.

A megmozdulást többen elítélték, és arra mutattak rá, hogy Michigan állam, illetve Dearborn városa az Egyesült Államokban a radikális iszlamista eszmék melegágya.

'Fel a tetejéhez' gomb