Hölvényi György: A teremtésvédelemről együtt kell gondolkodni

A teremtésvédelemről együtt kell gondolkodni, hiszen a teremtéshez hasonlóan ez sem ismer határokat – mondta Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke, európai parlamenti képviselő pénteken a Komlóhoz tartozó Mecsekjánosiban.

A politikus a párt Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű, országos faültetési programjának utolsó állomásán hangsúlyozta, hogy az egyház társadalmi tanításában teremtésvédelemről, és nem egyszerűen környezetvédelemről beszél. 

Egészen más a felelősségünk akkor, amikor a teremtés védelméért akarunk tenni, mint amikor általában védjük a környezetet

– fogalmazott. Megjegyezte, EP-képviselőként látta, hogy a dolog értelmezéséből, habosításából sokan remekül megélnek. A lényeg a cselekvés, nem fölösleges aktivizmus – fűzte hozzá.

A teremtésvédelem azok számára, akiknek megadatott a hit, a mai világban nagyobb kötelezettséget jelent, mint régebben

– emelte ki. Hargitai János, a KDNP országgyűlési képviselője a többi között arról beszélt, hogy a zöldpolitikát ma sokszor olyanok képviselik, akik a zöldben sem jártak.

Amikor a teremtésvédelemről beszélünk, mindarra gondolunk, ami része a teremtett világnak. Ennek központi alakja az ember, aki arra is rendeltetett, hogy gondozza a világot

– mondta. Hangsúlyozta, a kereszténydemokraták a teremtés részeként a családot is védik, szerinte amikor az európai politikában és a magyar baloldalon a családokat támadják, valójában a teremtést támadják. Kitért arra, hogy Hölvényi György az egyedüli magyar EP-képviselő, aki az Európai Néppárt tagja. Fontosnak gondolják – tette hozzá -, hogy a KDNP megőrizze a státuszát a pártcsaládban.

Megjegyezte, optimista a június 9-ei választásokkal kapcsolatban, a Fidesz és a KDNP nyertesek lesznek az önkormányzati választáson, az európai parlamenti választáson pedig meg tudják tartani eddigi pozícióikat.

A faültetésen részt vett Hoppál Péter Baranya megyei fideszes országgyűlési képviselő, Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya megyei közgyűlés elnöke, Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere és Kamarás Péter (Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület), a pécsi közgyűlés képviselője. Az eseményen a Keresztelő Szent János-templom nemrég felújított kálváriáján a program részeként már korábban elültetett 12 mandulafa mellé egy hársfát ültettek el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre