Menczer Tamás: A közelgő választásra erős közösségként készül a Fidesz-KDNP – VIDEÓ

Erős közösségként készül a közelgő választásokra a Fidesz-KDNP – mondta Menczer Tamás, a pártszövetség kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, közös eredményeinket a baloldal régi és új szereplőivel szemben is meg fogjuk védeni. Azt mondta, a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc egyszer már tönkretette az országot. Hozzátette: a baloldalon feltűntek új szereplők is, politikai kalandorok, árulók, feleségüket rettegésben tartó figurák.

A politikus értékelése szerint a Fidesz-KDNP politikai közössége a legsikeresebb és legerősebb Európában, amely a sikereket nem ajándékba kapta, hanem megdolgozott érte. Közölte: az eredmények annak köszönhetők, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány az elmúlt 13 évben mindig elsőként ismerte fel a válságokat és kihívásokat, és azokra helyes válaszokat adott.

Példaként említette, hogy a kormány az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban a kezdetektől azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott. Arra is kitért, hogy a kormány álláspontja a terrorizmust, bűncselekményeket és párhuzamos társadalmat jelentő bevándorlással összefüggésben az volt, hogy azt nem szervezni kell, hanem megállítani.


Hirdetés

Emlékeztett arra, a kormány tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremtett, amelyeket a koronavírus-járvány, a háború és a szankciók ellenére is sikerült megőrizni.

A magyar családtámogatási rendszer világszinten páratlan – jelentette ki. Kitért arra is, hogy az idősek tisztelete és megbecsülése okán a kormány megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét és visszaadta a 13. havi nyugdíjat. A támogatások között megemlítette a fiatalok adómentességét is.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány álláspontja szerint védekezni kell az LMBTQ-propagandával szemben.

 

A címlapképen Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a fokozódó migrációs nyomásról tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. november 26-án. 
MTI/Bruzák Noémi 

'Fel a tetejéhez' gomb