Újabb fejlemények a finnországi iskolai lövöldözésről

Lőfegyveres incidens történt kedd reggel a Helsinkitől északra lévő Vantaa város egyik iskolájában, egy 12 éves diák megsebesített három másik 12 évest. A feltételezett elkövetőt letartóztatták, a sebesülteket kórházba szállították – közölte a rendőrség.

A gyanúsított őrizetbe vételekor nem tanúsított ellenállást, de lőfegyver volt nála – jelentette a Helsingin Sanomat (HS) saját értesülései alapján, de a fegyver típusáról nem volt információja.

Korábban a hatóságok azt közölték, hogy az esetben érintettek 13 évesek.

Gyerekek sebesültek meg a finnországi lőfegyveres incidensben


Hirdetés

A lap tudósítása szerint Sari Laasila, az iskola igazgatója azt mondta, a közvetlen veszély elmúlt.

A HS által megkérdezett egyik szemtanú szerint 10 óra körül két mentő- és rendőrautó hagyta el a helyszínt.

A hatósági tájékoztatásból kiderült, hogy a rendőrök 9 óra 40-re érkeztek a helyszínre, majd arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak távol a környéktől, és ne nyissanak ajtót ismeretleneknek. Az iskola területét körbe zárták.

A szülők szerint az incidens az egyik tanteremben történt. Erről úgy értesültek, hogy több gyerek félelmében felhívta őket az iskolából – írta az újság.

Az épületbe be és onnan kilépni még délelőtt 11 óra után sem lehetett. A tanulók nem hagyhatták el tartózkodási helyüket. De közben folyamatosan érkeztek az iskola közelébe a sokkos állapotban lévő szülők

– jegyezte meg a lap.

A gyermekek hozzátartozói várakoznak a helyszín közelében 2024. április 2-án, miután egy 13 éves tanuló lövöldözött a Viertola általános iskolában, Helsinki elővárosában, Vantaában. Három 13 éves gyermek megsebesült, a lövöldözőt őrizetbe vették. Fotó: MTI/AP/Lehtikuva/Markku Ulander

Az iskolának körülbelül 800 tanulója és 90 pedagógusa van.

Petteri Orpo miniszterelnök mélységesen megdöbbentőnek nevezte a történteket.

Mari Rantanen belügyminiszter az X-en szintén megdöbbenésének adott hangot, és kifejezte együttérzését az érintett családokkal.

Finnország 2010-ben szigorított a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályokon, egyebek között 18-ról 20 évre emelte a fegyverviselési engedély alsó korhatárát, ráadásul annak megszerzését alkalmassági vizsgához is kötötte.

Az 5,6 millió lakosú országban – ahol népszerű a vadászat és a sportlövészet – jelenleg mintegy 430 ezren rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel, összesen több mint másfél millió lőfegyverre.

(MTI)

Címlapkép: Rendőrök a helyszínen 2024. április 2-án, miután egy 13 éves tanuló lövöldözött a Viertola általános iskolában, Helsinki elővárosában, Vantaában. Három 13 éves gyermek megsebesült, a lövöldözőt őrizetbe vették. Fotó: MTI/EPA/Compic/Kimmo Brandt

'Fel a tetejéhez' gomb