Ungváry Zsolt: Megváltás vagy nyuszi
A nagy keresztény ünnepekkor az egyre profánabbá váló világban ki szomorúan, ki kaján örömmel állapítja meg, hogy ezek már nem is vallási ünnepek, hiszen a tömegek számára nem Krisztusról, nem az üdvösségről, nem a hitről szólnak, hanem nyusziról, tavaszról vagy akár napfordulóról, rénszarvasos télapóról, de leginkább a wellnessről. Tulajdonképpen visszafelé forgatva az idő kerekét, ugyanúgy következik be a váltás, mint ahogyan a pogány tavaszünnepből vagy fényünnepből lett húsvét és karácsony.
Ez azonban nem szükségszerű fejlődés, pláne nem haladás, egyszerűen divat és megközelítés kérdése. Én például pont fordított utat jártam be a fősodorral szemben: gyerekkoromban a húsvét kimerült a teljesen deszakralizált locsolkodásban, amikor a szűk családot és néhány ismerőst végig járva megszereztem éves költségvetésem tetemes hányadát, apám a sok kínálástól a végére berúgott, én meg gyomorrontást kaptam (vagy nem) a rengeteg csokitojástól. Valami fura apa-fiúk romantikája azért volt a dolognak, amikor öcsémmel hármasban nekivágtunk a zuglói utcáknak a szokásos, ismétlődő koreográfiát beteljesíteni, de a kereszthalál, a feltámadás és a megváltás, Jézus Krisztus személye teljesen hiányzott belőle. Mi nem jártunk templomba és nem böjtöltünk. Felnőttként, immár saját családomban, megtért katolikusként viszont – különösen, amióta a fiaim ministrálni kezdtek – a csúcspontot a szent három nap liturgiája vette át; a kölni zsebpénzre váltásának pogány szokásából így lett lelki-vallási élménnyé a húsvét. A két megközelítés között a különbség, mondhatni, ég és föld.
Nem egyszerűen azért vagyunk keresztények (és azért kell megértenünk a kereszténységet), hogy jobb emberek legyünk, hanem hogy megértsük a világot. Honnan van, ki alkotta és miért. Ez érdekelheti azokat is, akik egyébként inkább wellnesseznének ilyenkor. Ez nem csak szokás vagy hagyomány. Nem csak közösségi program vagy vallás. Nem csak lelki segítség és szociális háló. Ez az élet, a világ lényege. A magyarázat mindenre. Az univerzumra, a naprendszerre, a Földre, az emberre. Az ige (a cselekvés szava, amelyik teremtett: legyen világ!), és amelyik testté lett: maga az igazság. (Így nyer értelmet – magyarul ez különösen szembetűnő – Jézus Pilátushoz intézett kinyilatkoztatása: mindaz, aki az igazságból – az igéből – való, hallgat a szavamra.)
Aki magára mint minden mástól független, mindentől „szabad” entitásra tekint, az nem részese ennek a közösségnek; az igazságból származóknak. Ő nem az egész kicsiny építőköveként gondol magára, nem hidat képez múlt és jövő között, hanem egyedül áll. Neki a húsvét nem a testté lett ige, hanem a nyuszi és a wellness, nem a szentlélek tölti be, hanem sonkától és csokitól telik el, a kínálásoktól részegedik le.
Érdekes, hogy amikor még alig valamit tudtam a megvátlás misztériumáról, és inkább csak az édesség és a tíz-húsz forintosok izgattak, valahogy akkor is a nagy egész részeként tekintettem magamra; fájt a múlt átírása, a jövő veszélyeztetése. Mindig is több közöm volt Széchenyihez, Petőfihez, Zrínyihez, Mátyáshoz, Jézushoz, mint az osztálytársakhoz, kollégákhoz, szomszédokhoz, kortársakhoz. A jelenbelinél fontosabb volt az elmúlt és eljövendő generációk közötti kapcsolat, ami ha megszakad, az én életem értelmét is kétségbe vonja.
A gyerekeimnek, akik eleve a húsvét transzcendens valóságába nőttek bele, ez a természetes. Ha úgy vesszük, az eredetileg egy hívő és egy nyuszis-csokitojásos ember frigyéből létrejövő új család a szent három napot a wellness elébe helyező közösség lett. A nagy trendekkel ellentétben mi a megváltás kontra tavaszünnepet 1-1-ről végül 6-0-ra hoztuk ki.
Még sincs minden veszve.
A címlapképen résztvevők imádkoznak a budavári evangélikus templomban, ahol Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igét hirdet húsvétvasárnap, 2024. március 31-én.
MTI/Hegedüs Róbert
